2011. november 3., csütörtök

Ilyen-olyan meglepetésekről

Mivel a Bizottságnál nemcsak november 1., hanem 2. is szünet, ám ezek így együtt a hét közepére estek, előtte és utána is kevés idő maradt dolgozni, így a héten nagyjából a fű se nő. Cirmogtam ugyan egy sort azon, hogy minek is ülök itt egy kerek hetet, mígnem holnap végre hazamehetek a víkendre, de aztán jól elfoglaltam magam kellemes és még kellemesebb programokkal.
A kellemes az egy hirtelen jött angliai utazás tető alá hozása, még annál is hirtelenebbül. Múlt héten ugyanis egy délután az angol képzésem koordinátora ráébredt, hogy már az első (konszekutív) vizsga előtt is jár nekem 3 hét Anglia. Ha menni akarok – márpedig akarjak, rám férne – azonnal szervezzem meg, mert 10 héttel előtte le kell adni a papírt, viszont ha nem megyek január közepén, akkor az egész képzés csúszik, vizsgástul. Na és akkor ők még a februárra tervezett nyaralásomról (ugye Gyöngyvér?) nem is tudnak ;-) Átnyálaztam az előttem ilyen utakat megjártak jelentéseit, amikből rögtön kiderült, nem is olyan egyszerű az egész: az egyetemek januárban szünetelnek, a nyelviskolák többsége meg ugye tehetetlenné válik, ha felsőfok fölötti nyelvtudást lát... Nagyjából a magánoktatás az egyetlen opció, ennek az árfekvését (Angliában…) mindenkinek a fantáziájára bízom. Sebaj, fizetik. Több körös intézkedés, árajánlatok, böngészés fél éjszakákon át, Istenem-milesz-mindjárt-le-kell-adni-a-papírt állapot. Aztán pár napra rá az is kisült, hogy nagyjából 1 hétre való pénzt adnak 3 hétre, és ami még mélyebben érint: a buli fele lesz tanulmányi szabadság, a felét saját szabiból kell kivenni. Ekkor ismét olyan gondolatok kezdtek gyűlni a kis fejemben, hogy mennyire kell nekem ez az angol B, vagy netán a szabadságomon inkább a Balcsin kéne vitorláznom. Olyan ez, mint a viccben: „a javadat akarom… add ide mindet!” :D Aztán végül kompromisszumot kötöttem magammal, mint ahogy egy igazi derék tanácsülésen szokás, szóval végül megyek két hétre, akkor a gatyám és a szabim se megy rá, viszont mégiscsak lát az angolom egy kis anyanyelvi környezetet. Ma végre rábírtam mindkét kinézett sulit, hogy küldjenek el mindent ami kell, és határidő előtt 1 nappal, megkönnyebbült sóhaj kíséretében leadtam a paksamétát. Már csak azzal az aprósággal kell megbarátkozni, hogy a következő szülinapom Oxfordban fog érni…
A még kellemesebb programokról is szóljunk azért: végre megláttam a belga tengerpartot, élőben!!! Erről tudni kell, hogy hideget-meleget hallottam már róla. A kollégáim nagyobbik fele úgy utálja, hogy rá se bír nézni, mert ez a szürkeség ez szerintük nem tenger, és legfeljebb nyáron jusson eszembe odamenni, mert minden más évszakban még gusztustalanabb. (Kíváncsi volnék, ugyan milyen lett volna, ha eljutok oda nyáron, tekintve, hogy itt akkor rosszabb idő volt, mint most.) Mások váltig állítják, milyen hangulatos. Most már biztos, hogy én is az utóbbiakat gyarapítom: talán a régi finnországi nyarak emléke miatt nekem nemcsak a mediterrán tenger a tenger, hanem ez a szürkébb, ködös, északi változat is. A kiruccanást amúgy sikerült vasárnapra, egy több napig tartó napsütéses időszak közepén beállt egyetlen borongós délutánra időzíteni, de így is szuper volt: homokos part, finom sültkrumpli, gyönyörű flamand kisvárosok, és VASÁRNAP IS NYITVA VAN MINDEN, A RUHABOLTOK IS (Brüsszel után ez maga az Eldorádó)!!! Érdekesség: a kisvárosokat a világ leghosszabb villamosvonala köti össze („Kusttram”), amivel 2.5 óra alatt lehet végigutazni a parton, és megfigyelni szép kis dűnéket, meg szép nagy komphajókat. Bravó Belgium, tudsz te, ha akarsz :)


2 megjegyzés:

  1. "Már csak azzal az aprósággal kell megbarátkozni, hogy a következő szülinapom Oxfordban fog érni…"-most sírjak, vagy röhögjek? Mert sajnálni... hát AZ most nem megy!
    JóApád! :-)

    VálaszTörlés
  2. Senki se sajnál, nem értem miért!:D

    VálaszTörlés