2012. február 24., péntek

Happiness van :)

Barátságtalan egy hónap volt ez a február. Először is ugye megboldogult szegény Malévünk, utolsó szárnycsapásaival felborítva az életemet. Az a szappanopera, hogy mikor hogy (nem) jutok haza, vagy két hétig borzolta az idegeimet, közben pedig nyakamon volt a vizsga is, ami magyarról angolra itt, háát, nem nagyon vicces. Múlt kedd este már pörögtem az idegtől, így aztán egy percig nem lepett meg, hogy másnap reggel betegen ám nyugodtan ébredtem, a szervezetem közölte: ebből elég, inkább az influenza. Onnantól már ezzel küzdöttem, meg a szövődményeivel. Szombaton még csak légcsőgyulladás volt. Az ügyeletes orvosnál olyan profin tárgyaltam hollandul, hogy németnek nézett :D de gyógyszert azt nem tudtam kikönyörögni tőle. 4 nappal a vizsga előtt lett is a történetből hangszálgyulladás. Versenyképességi tanácson berekedés, Planning-nek betelefonálás, szabadlábon lazuló kolléga leváltani berohanás (közben gondolom káromkodás), orvoshozmenés, végre antibiotikumszedés, 3 nap alatt meg is gyógyulás.
Nyitánynak nem rossz.
Ezek után egy ideig nemigen idegeskedtem, és azzal is megelégedtem, ha beszélni tudok majd pénteken, nemhogy angolra tolmácsolni. Na jó, előző este azért már féltem rendesen, mégiscsak négy vérprofi kolléga fogja nagyítóval keresni a hibáimat. Azért sikerült egyhuzamban 5 órát aludni, hajnali fél 6-tól meg bőven volt időm cipőt pucolni, körmöt lakkozni, meg minden egyébre, amire reggel amúgy sosem.
9-kor aztán összegyűltünk a Kortenbergben, ahol csakma, csaknekem beszélt hollandul a portás (azaz nem olyan érzés volt elkérni a teremkulcsot, mintha levelibékákkal próbálnék társalogni).Úgy szólt a hivatalos levélben, hogy egy hatperces beszédet kell tolmácsolni, és ha ez alapján nem biztosak az eredményben, akkor kérnek egy másodikat is. Az első szöveg éttermekről szólt, totál jól ment, minden eszembe jutott, szép kifejezésektől a frappáns szerkezetekig, igazi Anglia-utáni-csúcsforma, egy-egy ponton még szinte mintha élveztem is volna. Marha büszke is voltam magamra, amíg vissza nem hívtak, hogy akkor ez annyira jó volt, hogy még egyet meghallgatnának tőlem. Na ez már rosszul hangzik: ha ez alapján amit itt brillíroztam, ők nem biztosak, akkor nem tudom, ugyan mivel győzöm meg őket. Közben egyszer csak hallom az agyamat elborító lila ködön túlról: a második beszéd a tőkehalról szól. Ööö, ezzel biztosan nem! Tömény egy fejtegetés volt, múlt és jelen idő közt kellett ugrálni, meg ugye a halkvóták és minden egyéb amit ilyenkor emlegetni illik. Hát baj lesz itt. A szöveg harmadánál úgy leblokkoltam, hogy már azon is megálltam gondolkodni, a szerencsétlen tőkehalat lehet-e többes számba tenni, vagy ha sok van belőle akkor is még mindig csak cod. Hát valahogy végigküszködtem, főleg mert nagyon gáznak éreztem szólni, hogy hagyjuk már ezt inkább most és menjünk haza.
Végítélet: hátakkor az van, hogy ők már az első beszéd után eldöntötték, hogy átengednek, csak gondolták, csináljunk már még egyet, mert akkor több visszajelzést tudnak adni, ami majd milyen hasznos lesz nekem a szinkronképzéshez. Meg hogy ha már így berendeltek ennyi embert ide reggel 9-re, tartsunk már egy rendes vizsgát, ne hat percet üljünk itt. Hahaha, milyen brilliáns ötlet...
Azért odaszólhattak volna az első beszéd után, hogy héé te ott, ne parázz, a tőkehalakat már csak poénból hallgatjuk meg, vagy mert épp nincs már más dolgunk a mai meló előtt.
Nembaj, azért így is happiness van :)

3 megjegyzés: