2012. június 24., vasárnap

Ingajárat

A június az az izgalmas hónap itt, amikor talán a legtöbb a munkánk: egyszerre van elnökségzárás - épp a dánok készülnek megkönnyebbülni és a ciprusiak kerülgetik az elnöki széket - és Luxembourgba járás.
Minisztereink ilyenkor itt üléseznek, mi pedig ingázunk. Az elmúlt bő egy hetet oda-vissza költözéssel töltöttem, vigasztal, hogy az extra napidíjakból nagyon jól fogom majd érezni magam nyáron, Luxembourgra nyomokban sem emlékeztető helyeken :)
Mostanában olyan jól megy az európai adófizetőknek, hogy nemcsak a szállodaipart tartjuk el Luxembourgban, hanem idénre felépülhetett a hegytetőn az új konferenciaközpont is (nehogy egyszer még valaki ráébredjen, hogy teljesen felesleges oda járni). OK, mindenképp jobb, mint az előző, ami kívül gumiszobára, belül istállóra emlékeztetett. Szóval az új létesítmény dizájnos, túlméretezett, viszont még gyerekcipőben jár: ott töltött 4 napomból 2-n omlott össze a tecnika mikrofonostul, tolmácsrendszerestül. Először még 20 perc alatt megjavították, de másodszor menthetetlennek bizonyult, és át kellett költözni egy másik terembe. A napidíjat már csak az iratkupacok átcipelésével kiérdemeltük volna, és akkor még el se kezdtek felolvasni belőlük.

Az egészről egyébként mindjárt majdnem lemaradtam. Este 10, robog velem a vonat, bújom a másnapi okosságokat, mikor bemondanak valamit. Franciául persze, mert több többnyelvű országon átmenő vonaton miért is ismételnék el bármi más nyelven?! Franciatudásom az elmúlt két évben olyan magasságokba szökött, hogy néha már percekig idegroham nélkül elviselem, ha mások beszélik körülöttem, így aztán megértettem annyit, hogy Luxembourg. Szóval kérdezősködés. Mindjárt a második megkérdezett értette, hogy mi van, így még időben futottunk előre csoportosan, mert azt a kocsit, amiben én is ültem, épp lekapcsolni készültek. Buli lett volna éjszakára egy kelet-vallóniai faluban ragadni.

Érkezés a célba, szánalmasan ostoba párbeszéd. Recepciós: "Ic fóh tunájt?" Hát nem csak tunájt, péntekig maradok. Recepciós papírt lobogtat, mondván, az összes EU-snak tunájtra foglalt az iroda. Kötöm az ebet a karóhoz, hogy de én csak pénteken mehetek haza (higgye el, legszívesebben tunájt se maradnék :D), mire nagyvégre kiderül, hogy a tunájt az nem tonight hanem two nights, csak a négycsillagos szálloda recepciósa még a többes szám előtt kibukott az angoltanfolyamáról.

Na, a kitartó küzdelem gyümölcse: megvan a szoba, íme a kilátás a vasútállomásra alkonyatkor:


Relatíve kellemes látvány. Viszont a képen látható téren hajnali 1-ig őrjöngtek a portugál
futballhuligánok, így sokkal jobban értékeltem az ingajárat következő felvonásában azt a
szobát, ami ide nézett:



Na és akkor nézzük, mi a Luxembourgban?
Az egyik a Sephora bolt, isteni kozmetikumokkal, sminkkel, fürdőcuccokkal, vigyázat, egy
betéréssel az aznapi napidíj mindjárt el is hagyja a zsebünket. Másik az Oberweis cukrászda,
mesebeli sütikölteményekkel. A délutái ülésszakra általában már mindenki a fenti két bolt
szatyraival sorjázik vissza. Íme egy példa, valami mangós finomság:


Bónusz: amikor életed legfinomabb csoki mousse-ával véletlenül összekened az országspecifikus ajánlásokat, aztán körbepislogva megnyugszol, hogy a többi kabinban is pont ezt csinálja mindenki.
Hát igen, a legjobb a hamisítatlan osztálykirándulás-fíling: csapatostul jövünk-megyünk, már a vonaton összekacsintunk egy-egy irányelv fölött, a száműzetésben töltött esték pedig kitűnő csapatépítő alkalmak. Nagy szívfájdalmamra a mostani szezonban kihagytam az iszogatást a kollégákkal, mert olyan vihar kerekedett pont ahol én laktam (na, még ez is...), hogy kilépni nem tudtam a hotelből. De máskor volt már olyan, hogy szlovén kollégával az indiai étteremben diskuráltunk angolul a magyar magánnyugdíjpénztárakról - Luxembourgban. Majd megírom, októberben mire jutunk.



2 megjegyzés:

  1. Editke,
    Te most panaszkodol, vagy dicsekszel? :-)
    Mer jóapád irigykedik néha, de azét a Koutua tó se volt semmi a nyári napforduló éjszakáján!

    VálaszTörlés
  2. hát, mindkettőnek elmegy épp... de leginkább csak úgy egyszerűen elmesélem többé-kevésbé abszurd, szánalmas vagy épp kellemes kalandjaimat :)

    VálaszTörlés