2013. október 15., kedd

(Ezt) benéztem

Kerek három éve ábrándoztam már, milyen is lesz majd, amikor először leszek beosztva az Angol Kabinba*, Angol Kollégák mellé/közé. Valahogy így képzeltem:

Egész hétvégén szorgosan készülök és eleget alszom. Értékes gabonareggelit veszek magamhoz, majd a buszon még egyszer végiggondolom az aznapi angol szakkifejezések helyes kiejtését. Időben érkezem, Angol Kollégák nagyon örülnek nekem, és rögtön kiderül, hová is illik ülnöm ilyenkor. A magyar hozzászólás igazi remekművem, utána szerényen fogadom Angol Kollégáktól a köszöneteket és gratulációkat. A kávészünetben londoni színházi élményeinkről, meg a Dorothy Perkins őszi kollekciójáról csevegünk egy tea mellett, az ülés végén pedig diadalittas mosollyal megyek haza.

Ezt benéztem, lássuk a megtörtént valóságot.

Egész hétvégén tapétázok, Charleroi-ba sofőrködök, Luxembourgba pakolok, stb., az ideális mennyiség felét megalszom. Reggeli helyett esős, töksötét hajnalon irány először is a hollandóra. Utána irány a dombtető gyalog, félig gyógyult térddel és másnapi luxembourgi bőrönddel, kutatás az elterelt buszok után, közben igyekszem elfelejteni hollandul és átkapcsolni mentálisan angolra. Elterelt buszok szokás szerint nem jönnek, baktatás vissza le a templomhoz, ezalatt elmegy az az egy, ami meg ott jár. A megállóban ideges gofrievés, fázás, telefonos vallomás a beosztástervezőknek késés-ügyben. Órányi várakozás után megjön a busz, betanuló sofőrrel, aki minden utasnál leáll megvitatni az oktatóval, pont oda mennyibe is kerül a jegy. Az út során Jane Austen korabeli angol bocsánatkérési cirkalmakon töröm a fejem. Beérve az aulában némileg megnyugtat a dekor: oké, még litván elnökség van (=se a térdműtét miatti altatás, se a mai késés nem hónapokban mérhető). Érkezés a teremhez, nagy bátran bevonulok az Angol Kabinba, de már az ajtóban rájövök, nem tudom, hova kellene ülnöm. Három csodálkozó szempár mered rám, ahogy ázottan, ziláltan, bőrönddel toporgok ott a délelőtt derekán. Nagyjából úgy érzem magam, mint Ivy a Csengetett Mylordban, amikor rosszkor toppan be. (Vagy mint akit Janka szokott emlegetni egy kedvenc sziporkájában, de az nem elég szalonképes egy tolmácsblogba.) Hű, mi mindent kellene most mondani, pl. hogy én vagyok a magyaros, sajnálom hogy elkéstem, hová ülhetek…, de nem tudom, nincs-e bekapcsolva valamelyik mikrofon, úgyhogy még köszönni is alig merek. Egyikük aztán rájön a megoldásra, és megtöri a csendet, mondván: örülnek ha velük óhajtok ülni, de ott van szemben egy hasonló cipőben járó lengyel kolléganő a kilencesben, ha gondolom… Óh hát tényleg, van Kelet-Európai Angol Kabin is, de jó lett volna, ha ez már nekem feltűnik... Na hurrá, egyenesbe is jöttünk. Exkuzálom magam a Kelet-Európai Angol Kabinban, aztán a magyarról spanyolra dolgozó srácnál (aki meg se moccanhatott, míg én késtem), a tolmácscsapat felelősénél (akit a beosztástervezők ígéretükkel ellentétben NEM értesítettek), majd a kávészünetben az Igazi Angol Kabinnál is. A magyar hozzászólások viszont legalább a létező legkönnyebbek voltak. Így nem volt Angol Kabinból hazafele diadalittas mosoly, de majd lesz legközelebb. Addig is, már legalább benéztem ;)



* Aki magyarról idegen nyelvre is dolgozik, azt a megszokott magyar kabin helyett néha odaültetik az adott anyanyelvű kollégákhoz. Ilyenkor úgy néz ki, mintha angol lennék. Sajnos hangzani ettől még nem úgy hangzik.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése