2014. március 31., hétfő

Pörkölt határok nélkül

Nagy bizonyossággal jelentem: itt a tavasz, megvolt ugyanis az év első olyan napja, amikor kint melegem volt, bent pedig fáztam. Mert ugye a Zintézményeknél jobb esetben egyszerűen csak nem fűtenek már, rosszabb esetben a 20 fokos márciusi hőséget gondosan 17-re klímázzák. A következő kb 5 hónapban itt az eddigihez nagyon hasonlóan kell öltözni, csak fordítva, bentre a több réteggel.

A tavasz hevében volt itt sok minden, gyilkos mennyiségű munka, amitől előbb kicsit kiborultam, aztán majdnem két hétig betegeskedtem. Ráadásul a nagy eszemmel megint csak három napra maradtam otthon (asszem ebből tanultam egy időre). Meg aztán megvolt az Obama-látogatás. Több, mint tízmillió euróba került Belgiumnak a biztosítás, ennyiből bőven telt pl. a fél város lezárására. Munka amúgy nekünk aznap nem akadt, de be voltunk rendelve retúrgyakorlatra, anyanyelvi értékelőkkel együtt, akik minden beszéd után mindenkinek felsorolták az összes hibáját. Pont egy éve dolgozom magyarról angolra, azaz egy éve kaptam utoljára ilyen fejmosásokat, így lemérhető volt, hogy mennyit fejlődtem azóta. Sokat:) de legközelebb még rövidebb listát szeretnék majd.

Obamát melegváltásban követte Gyöngyvér barátnőm, hurrá. Voltunk Fruzsiéknál kopaszmacskát simizni, tengerparton reggelizni, Gentben lazulni, majd jött a hétvége fénypontja, az évente megrendezésre kerülő brüsszeli magyar karaoke és retro disco. Ezen még egyszer sem jártam, de mivel Gyöngyvér profin énekel, Alex meg lelkes minden iránt, ami magyar, a dolog adta magát.
Szürreális egy este volt. Azóta is valószínűtlennek érzem, hogy Brüsszel kellős közepén egy kiszuperált sétahajón (think Mahart, hetvenes évek, azóta nem is szellőztették) ilyen tömegben gyűljön össze kapucnistréningfelsős, agyonmosottpólós, kevéssé jó illatú, ám annál hangosabb(an káromkodó) hazánkfia. A kacsintgató izomagyak támadását még feltűnően az ember párjához bújva is komoly feladat volt hárítani. Az első egy-két órában döbbenten álltunk a tánctér szélén így hárman. Csendben megállapítottam, hogy már értem, miért nem jár ide egyetlen kollégám se, aztán felváltva szakadoztunk a nevetéstől Gyöngyvérrel azon, hogy képzeljük el, XY ismerősünk milyen arcot vágna itt, meg Alexszel azon, hogy legalább falusi diszkóba nem kell már vinnem Magyarországon, ez a programpont helyben pipálva. Aztán a Székely Himnusz karaokeváltozata után, ami már-már menekülésre késztető élmény volt, aránylag kedvező fordulatot vettek a dolgok. Egyrészt befutottak Fruzsiék, és megnyugtattak, hogy ez a hajó a tavalyihoz képest valami luxus (hmmm...), Alex a túlélés érdekében elkezdett ügyesen rájárni a bejáratnál a welcome pálinkára, Gyöngyvér pedig, ahogy az várható volt, ámulatba ejtette az elegánsan bálozó közönséget a Black Velvet eléneklésével.

Mi is lehetett volna e hétvége illőbb lezárása, mint egy jó vasárnapi csirkepörkölt. Egyedi változatot élvezhettünk belőle, a következők szerint. Azzal kezdtem Gyöngyvérnek, én repesek az örömtől, ha főzni szeretne, amíg táncedzésen sínylődöm kialvatlanul, de soroljon fel előre mindent, ami kell bele, és menjünk boltba, mert bármi is az, nálam nincs itthon. Így se volt egyszerű. A tejfölt még ő felejtette ki, de vissza is ment érte. A paradicsomról már túl későn derült ki, hogy közben megettük, illetve hogy nem, a ketchup nem jó helyette... De a kegyelemdöfés szegénynek a petrezselyem volt: hogylehethogynincsitthon vs miértnemmondtadhogykellbele. A koriandert sajna hiába ajánlgattam, pedig a paradicsom nélküli csirkepörköltbe szerintem befért volna, hol marad így a menő, fúziós konyhaművészet?! De azért nagyon finomat alkottak itt koprodukcióban, amíg kortárstáncból ügyesedtem: Gyöngyvér főzött, Alex keresgélte neki ami épp kellett. Én beértem a reptérre sofőrködéssel. Sőt, most már egy kiadós alvással is beérném.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése