Amikor Bábel = Pisa

Olyan novemberem volt, hogy decembernek is erős lett volna, de még tán júniusnak is (utóbbi a két kemény hónap itt, elnökségzárás és egyéb finomságok). Szinte egyetlen napot se voltam szabadlábon, mellé az olasz elnökségtől meg egyenként kitépem a hajam. Azt csinálják, hogy berendelnek fél 10-re, fél 11-kor el is kezdik, 11-kor tartanak egy háromnegyedórás kávészünetet, fél 2-kor egy kétórás ebédszünetet, majd ott sínylődünk este fél 7-ig, hogy 1 nap alatt legalább félnapnyi munkán át is rágják magukat. Nem megy nekem ez a mediterrán életérzés. Ja és feleslegesen beszélnek órákig, mindent négyszer elmondanak, jó bő lére eresztve, közben meg már én érzem hülyén magam hogy megint ugyanazt szajkózom, mint az előbb.

Aztán átéltem nemrég azt a tolmácsolási helyzetet is, amikor semmilyen ráhatásom nincs az eredményre, mégis a meg nem értettség kereszttüzében vagyok. Képzeljetek el egy húsznyelves (húszfülkés) ülést, ahol kis hazánk felszólal, magyarul. Én csinálok belőle csodaszép;) angolt. A húsz fülkéből kb. 15 az én angol változatomból dolgozik tovább, ami ebben a ritka esetben történetesen iróniamentesen, in actual reality csodaszép lett.

Az olasz kabinban viszont pont akadt valaki, aki a magyart közvetlenül tudja olaszra tolmácsolni, ergo az elnökség pont őt fogja hallgatni. Ha ez az egy szem olasz kolléga elrontja, az elnök vissza fog kérdezni olaszul Magyarországnak, mert nem értette, mit szeretnénk.

Magyarra ugye ezt a kérdést már nekem kell csinálni, de én az olaszt csak az angol verzióból tudom magyarítani. Ergo ha ekkor meg az angol kolléga elrontja, akkor hozzám már nem jut el, mit nem értett az elnök Magyarországból.

Márpedig Magyarország engem hallgat, és mindjárt válaszolnia kellene az érthetetlen kérdésre. Haladóknak: képzeljetek el egy érthetetlen kérdésre jövő (jó eséllyel már magyarul érthetetlennek ígérkező) választ, amiből persze tőletek ismét csodaszép angolt vár körben a terem.

Szóval tessék: 60 tolmácsból csak 2 volt indiszponált, esetünkben a magyarról olaszra és az olaszról angolra, és máris hiába vagy ász, a terem óhatatlanul megbénul. A körben ülőknek meg amúgy ibolyájuk sincs, mi ez a zűrzavar, mivel aki az első felszólalást az én angolomon keresztül kapta, az rég érti, mit akart Magyarország, azt viszont sose fogja érteni, azóta miért problémázik mindenki...

Alexandrosz csak csóválta a fejét este, és annyit mondott: Bábel...