Még egy kicsit a munkáról, első rész

Sajnos beteg lettem, köhögök és rekedt vagyok, minek következtében ma hazaküldtek és azt mondták, holnap se menjek be. Na jelentkezzen, akinek még ilyen munkahelye van! :D
Így most lett időm írni egy kicsit. Azon gondolkodtam mostanában, hogy nehezen tudom eldönteni, könnyebb, vagy nehezebb-e az itteni tolmácslét úgy am block, mint az otthoni. Eddig nagyjából arra jutottam, hogy van valami a mérleg mindkét serpenyőjében: maga a munka lényegesen nehezebb, míg a munkakörülmények (ideértve most a szervezést, szakmai és technikai feltételeket, az erkölcsi és anyagi elismerést) lényegesen jobbak.
Most mesélek még egy kicsit magáról a munkáról, részben nem tolmács olvasóim kedvéért is, a következő bejegyzésben pedig visszatérünk a körülményekre. Akit inkább a belga csokik és sörök, az itteni bulik, meg a tervezett szép flandriai kirándulásaim érdekelnek, az se pártoljon el az olvasástól, amint lesz módom ilyenekre, be fogok számolni róluk :))
Szóval a munka… A Bizottság Tolmácsolási Főigazgatósága egyben az Európai Tanács, a Régiók Bizottsága és a Gazdasági és Szociális Bizottság tolmácsszolgálata is. Ezeknél az intézményeknél több száz szakbizottság, albizottság és munkacsoport ülésezik rendszeresen, azaz minden nap több is. Hogy érzékeltessem: csak a Bizottságnak valami 70-80 épülete van, a hivatali negyed lényegében város a városban – a reggeli tévelygéseim, hogy mi merre, külön bejegyzést érnének meg :-/
Az ülések témája bármi lehet, pénzügyektől az állategészségügyön vagy épp az élelmiszercímkézésen át a büntetőjogig. Minden üléstípus rendszeresen visszatér, résztvevői pontosan tudják, mi volt az előző x találkozón, és mivel évek óta a saját 1 db szakterületükön dolgoznak, az az 50-100 szakkifejezés meg az a 15 betűszó semmi gondot nem okoz nekik.
Mi viszont minden egyes nap máshová vagyunk beosztva, és annyiféle ülés van, hogy egy kolléganőm becslése szerint egy év lesz, mire mindet legalább egyszer láttuk már. Még később jön majd az, amikor már elég lesz a reggeli (táp :D ld. előző bejegyzés) mellett átfutni a legfontosabb szavakat.

Amíg ide nem jutunk el, addig a következő a menetrend: este 7-kor hazaérünk hullafáradtan mondjuk a kiadatási parancsokkal foglalkozó ülésről (fejünkben 25 bűncselekmény egyenként 3 nyelven), és nekiesünk annak az 50 oldalas (bocs, 3 nyelvem van: 150 oldalas) dokumentációnak, ami az európai uniós szabadalmakról szól. Mert másnap már azt kell tudni, hogy az Európai Szabadalmi Hivatal rövidítése angolul EPO, németül EPA – míg az Európai Szabadalmi Egyezmény angolul EPC, németül meg EPÜ. Képtelenség alaposan felkészülni egy este alatt, de másnap a nap végére, pár kudarcélmény után azért már nagyon jól tudjuk az e-pé-akármiket. Kár, hogy a rákövetkező munkanapon ezekre senki nem lesz kíváncsi, mert oda meg kezdhetünk mondjuk 80-féle vegyi anyagot biflázni.

Minden egyes este nulláról indul az ember, amikor agyhalottan odaül egy új kupac háttéranyag elé, és elkezdi kibogozni, tudva: órái vannak arra, hogy tűzoltás-jelleggel átlássa a másnapi szakterületet, meg lehetőleg lehunyja a szemét is. Ezt jobb pillanataimban kihívásnak érzem, rosszabb pillanataimban meg embertelennek.
Az olyan napok végképp mazochistáknak valók, amikor délelőtt és délután két teljesen különböző ülésre vagyunk beosztva: ilyenkor 1 estére a fenti program kétszerese jut (attól, hogy egy ülés félnapos, nem feleannyi anyag lesz......)
Időnként egyébként szabadon is kell hagyni minket, azaz nem heti 5 nap szinkronozunk 8 órát. Félnapokban számolnak, átlagban hetente egy fél napunk szabad. Kis váltakozásokkal, azaz lehet olyan, hogy 5 napot végigdolgozik valaki, de akkor következő héten mondjuk egy vagy akár másfél napra nincs beosztása.
Mégis, összességében csak kicsivel dolgozunk kevesebbet, mint az otthon megszokott teljes munkaidő (pl. a volt fordítói állásom), és az a heti kb fél szabadnap ki sem teszi a felkészülésre fordított órákat. Mellé olyan típusú és nehézségű munkát végzünk, amit egy szabadúszó konferenciatolmács otthon havi 4-5, de több megbízás esetén is mondjuk csak 8-10 napon (a többin készül ezekre és pihen, netán mást dolgozik, mondjuk írásban fordít).

A harmadik tényező pedig, ami a stressz kiapadhatatlan forrása: itt több nyelvet várnak el. Otthon nyugodtan mérlegelhet az ember, hogy a gyengébbik idegen nyelvével milyen rendezvényt vállal, itt nem. Előre azt sem tudjuk, hogy melyik ülésen milyen nyelven mennyit fognak beszélni, ha netán a legnehezebb ülést végighadarják németül, nekem akkor is ugyanazt kellene tudnom produkálni, mint angolról. (Jajj.)
Így mindent összeadva azt kell mondanom, keményebb az itteni munka, de van azért a mérlegnek másik serpenyője is, ami cserébe jár mindezért – ezzel folytatjuk.