Európai lettem, ja és persze Bankhorror, 2. rész

A múltkori kisebb identitásválságom után bölcs édesapámtól és egy szintén bölcs volt tolmácsképzős csoporttársamtól egyaránt megkaptam, hogy tekintsem magam egyszerűen európainak, akkor nem kell a továbbiakon kínlódni. Van benne valami – végül is ha az elmúlt évemet végiggondolom, nagyjából úgy utazgattam Európán belül ide-oda, mint korábban a Budapest-Cegléd-Balaton háromszögben.

Aztán ezen a héten mindjárt kiderült, hogy azért ezt is túlzásba lehet vinni. Úgy történt, hogy otthon voltam a hétvégén, a hétfő reggel 7 órás géppel jöttem vissza. Mikor már megvolt ez a repjegyem, a beosztástervezők gondoltak egyet: biztos élvezném én, ha kedden Svédországban kéne dolgoznom (Régiók Bizottsága kihelyezett ülése) és már hétfő délután odautazhatnék. Ennek az volt az eredménye, hogy felkeltem hétfő reggel 4:40-kor Budapesten, 10-re hazaértem Brüsszelbe, délután fél 3-kor pedig indultam is vissza a reptérre. Az egyszerűség kedvéért Koppenhágába kellett repülni, onnan vonattal mentünk át Malmöbe, ahol már éjfélkor álomba is szenderülhettem. 1 nap alatt 4 országban is jártam, igazi jó, határokon átnyúlóan mobil európai munkaerő módjára :D Más kérdés, hogy közben úgy éreztem, napok óta ébren vagyok és csak reptereket látok…

Szemfüles olvasónak viszont szemet szúrhat, vajon mi jót csináltam Brüsszelben 10 és délután fél 3 közt. Beosztva szerencsére nem voltam, talált viszont elfoglaltságot nekem a bank.

Az előző részben elmeséltem három lakbérátutalási kísérletemet, nos a harmadik sikere után ugye fellélegezve hazarepültem a víkendre. Az, hogy a Camponában nem működött a kártyám, még nemigen volt gyanús, az viszont, hogy pénzt felvenni se tudtam vele, már inkább. Így aztán Brüsszelbe érkezés után első utam ismét az ING-be vezetett. Okulva a péntekből, ezúttal saját számlavezető fiókommal próbálkoztam, jéé, itt van sorszámosztó automata, kéri a kártyát, tegyük bele. Automata percekig darál, majd lassan elkezdi ontani magából a számlakivonatomat. Óh, hogy fagyna le, ez nem sorszámosztó automata (csak halkan kérdem: mi lett volna, ha ráírják, hogy micsoda?!). Hosszú percek múlva kijön az utolsó papír, na végre, dühödten bevonulok a pulthoz, első felvonás:

-        Nem működik a kártyám, biztos blokkolódott a Home Banking összeomlásakor.

-        Adja ide… … … Nincs ezzel semmi baj.

-        Akkor miért nem működik?

-        Próbáljon pénzt felvenni az itteni automatából, ha nem sikerül, jöjjön vissza.

Második felvonás:

-        Nem sikerült.

-        Mennyit akart felvenni?

-        100 eurót.

-        Önnek 10 euró van a számláján, valószínűleg ezért.

Mivaaaan?!?!?! Hova tűnt a pénzem?! Hirtelen a kezemben lévő papírokra meredtem, hát ott virít a számlakivonaton: a három lakbérutalási kísérletből végül kettő is összejött. Harmadik felvonás:

-        Óh jajj, nézze, az van, hogy kétszer ment el a lakbérem, nem lehetne visszaszerezni valahogy az egyiket? Két óra múlva indulnom kell Svédországba és 10 euróm van…

-        Nem, az két órán belül nem megy. Viszontlátásra.

Teljes pánik, ráadásul pont a magyar kártyámon sincs pénz… Itt csak a ház jótündére, Maria segíthet. Riasztottam telefonon, rá jellemző módon egy óra múlva meg is jelent nálam 400 euró készpénzzel, nekem nagyjából elsüllyedni volt kedvem persze, hogy már megint csak a baj van velem, ő meg persze megint csak nyugodtan mosolygott, mint mindig.

Igazi slusszpoén, hogy ezek után elindultam abba a két országba, ahol aztán az euróval nem sokra mentem. Dánia és Svédország saját külön-külön koronájukat használja, a pénzváltó pedig ritkább, mint a fehér holló, mert ugye mindenkinek kártyája van (és másoknak pénz is van rajta). Helyenként elfogadják ugyan az eurót, de az érméket nem, csak a bankjegyeket, viszont adnak vissza az embernek jó sok koronát, kizárólag érmékben :S így elég drága történet volt ez. Azt hiszem, bármilyen hitel(kártya)ellenes is vagyok, most elérkezett az idő a bizottsági dolgozóknak járó hitelkártya kiváltásához. Ilyen tempó mellett anélkül nem leszek igazi európai…