Kedvenc zöldségeim

Tudom én, hogy mi tolmácsok nem hétköznapi foglalkozást űzünk itt, és a munkánkat övező értetlenséget türelemmel illik viselnünk. Azért amíg betegen tengődtem itthon, csokorba gyűjtöttem azt a tíz tévhitet, amit bámulatos gyakoriságuk okán talán személyes kedvenceimnek is mondhatnék. Jó szórakozást!

1.      Ahhoz csak a nyelvet kell tudni. / Még rosszabb: ahhoz csak az idegen nyelvet kell tudni.

Toplistás badarság, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy egyes két- és háromnyelvűek kifejezetten gyenge tolmácsok. Fejtegethetnénk, hogy az egyidejű hallgatás és beszéd, meg hogy az utalások, számok, poénok, szakkifejezések, betűszavak, agyonbonyolított mondatok... Na meg hogy átlagon felüli anyanyelvismeret, prezentációs készség, meg stressztűrés, meg miegymás. De hiába fejtegetjük, mert ha jól csináljuk, akkor mindez pont hogy nem tűnik fel, ha meg rosszul, akkor biztos nem tudjuk a nyelvet.

2.       „Angolul fogok felszólalni..." / még rosszabb: "...hogy a tolmácsoknak egyszerűbb legyen.”

Egyes küldöttek/konferenciarésztvevők kedvenc rögeszméje, hogy ha felismerhetetlen kiejtéssel, litván/máltai/osztrák stb akcentussal, hibás nyelvtannal, mindezek tudatában idegesen hadarva, rossz helyeken szünetet tartva (esetleg lányos zavarukban a felolvasásból két sort átugorva) makognak angolul, akkor nekünk biztosan könnyebb kitalálni a gondolataikat, mintha anyanyelvükön beszélnének helyesen, szabatosan, hangsúlyozva, a tolmácsolást meg meghagyva annak, aki érti is és el is tudja mondani a másik nyelven.

3.      „Nem fogok sokat beszélni, nagyon rövid lesz, tényleg.”

Irreleváns információ. Lehet, hogy egyetlenegy mondatot fog mondani, de az a) sorsdöntő b) bekezdésnyi, napokig fogalmazott írott anyag felolvasása, végén azzal a szóval, amivel a másik nyelven az egészet kezdeni kellene kellett volna. Ergo inkább beszéljen két órán át úgy, hogy adott felkészülési anyagot, mint két percig úgy, hogy nem.

4.      Ha nem tudod kapásból megmondani három nyelven, hogy van az, hogy tejsavó/csípőfogó/rombuszhal/stb, nem lehetsz jó tolmács.

Felkészülés – ld. 3. pont. Két lábon járó szótár nincs, ha tetszik, ha nem.

5.      A tolmácsoknak milyen jó már, hogy átlagban heti 3.5 napot dolgoznak 5 napi bérért.

Azt nyilván senki sem látja, amikor munka előtt/után, alvás/sörözés helyett szavakat magolunk. Amúgy meg aki szereti a kihívásokat, próbáljon meg heti 5 nap szinkrontolmácsolni, elméje épségének megőrzésével. Anélkül nem ér! ;)

6.      A tolmács hisztis fajta: másfél óra ebédidő kell neki, és öt perc túlórára se hajlandó.

Aki hisztis, az jó eséllyel már a tolmácsképzős felvételin nem megy át. A szigorú szabályok pedig azért vannak, hogy a hangunk, hallásunk és koncentrációnk mondjuk ne két év alatt menjen tropára teljesen, hanem minél később.

7.      A tolmácsoknak nem adjuk oda a dokumentumokat, mert titkosak.

És amikor felolvasnak belőlük, akkor vegyük le a fülhallgatót, hogy ne is halljuk, és úgy fordítsunk, hogy oda se figyelünk még arra se, amit mi magunk mondunk? :D

8.      A szinkrontolmács az pont olyan mint a többi, csak profibb / még rosszabb: elegánsabban hívja magát.

Nyilván nem elvárható, hogy mindenki tisztában legyen a szakzsargonnal, de ha suttogó szinkront kér 7 embernek, akkor azért higgye el a T. Megrendelő, ha mi mondjuk, hogy nem fog menni :D

9.      Egyáltalán miért kell a tolmácsnak a helyszínen lenni a videokonferenciák / még rosszabb: a Skype korában?

Akármilyen jó hangminőséget prezentálhatnak nekem, meg képet is az előadóról – ha eközben nem látom, hogy Dánia majd kiesik az asztala mögül, akkor fogalmam se lesz róla, hogy az előadó miért mondja a mélytengeri vonóhálók szembőségének tárgyalása közben: „Türelem, Dánia!”. És egyáltalán, a küldötteknek miért kell a helyszínen lenni? Na, nekünk is nagyjából ugyanazért.

10.   Ha tudja a tolmács a nyelvet, akkor könnyű, sőt egyenesen unalmas munkája van, ami egyáltalán nem kreatív, mert csak el kell ismételnie, ami már elhangzott.

Ezt direkt a végére hagytam, hátha a fentiek után nem kell magyaráznom...