Péntek este. Átszállós Lufthansa. 1. sz. gép alig késik
valamit, a végén még nem Frankfurtban éjszakázom. Frankfurtban rossz
parkolóállásba vezérelnek, hurrá, mindenki zurücksitzen (akkor mégis?). Futóedzés 2. sz. géphez, közben nehezítésnek
kapuváltoztatás. 22:40-kor földetérés Budapesten.
Szombat. Laukrisz-gála, már a harmadik nézőként. Vagy még
úgy se?! Busz áll a dugóban a Batthyányin, telefon autós barátnőnek, leszállok,
vegyen fel itt. Leszakad az ég, kiönt a Duna, körbezár a katasztrófavédelem
– erről ennyit. Magassarkúban-neccharisnyában, EU-zászlós ernyővel vitorlázva, térdig
gázolva a hömpölygő áradatban taxi után kutatás. Fail, gyaloglás a
Margit-hídig, ráugrás az utolsó még arra járó villamosra, majd taxi a Nyugatitól.
Gálakezdés előtt öt perccel beesés, vizes cipőben végigülés, utána bulizás.
Vasárnap. Enyhe másnaposság, súlyos megfázás. Ferihegy újra,
rajtuk az ötperc, elkobozzák a kézibőröndömet, laptop, gps, mappa stb. mehet a
hónom alá. Sípolni ezek nélkül is sípolok, motozás. Gép persze késik, nem baj, már
csak 230 km vezetés (mert persze mikor máskor kéne nekem Luxembourgban dolgozni,
mint hazamenős hétvége után). Késés fél óra, bőröndvárás Brüsszelben dettó.
Meggyecske kiváltása a méregdrága parkolóházból, irány a luxembourgi hegytető. Monoton
háromórás vezetés, közben víziók luxembourgi ügyeletről (nem, nem akarom ott
végezni). Érkezés a Hiltonba, éjfélkor két kör a recepción, mert persze elsőre
miért is működne a szobakártyám. Pánikból (mi lesz ha nem lesz hangom holnap) negyedik
Nurofen bevesz, ettől szívdobogás és hajnali 3-ig nem alvás, de legalább a magyar
álláspontból felkészülés.
Hétfő. A fentiek után stílszerűen közlekedési tanácsülés. Reggel
körkérdés a kollégákhoz, kinél van jogsi, ha nem lennék majd magamnál este. Napirenden
vasúti interoperabilitás, járművek műszaki alkalmassága, illetve kikötők kihasználtsága.
Húszpercenként váltunk a kollégákkal, ekkor orrspray, torokspray. Élő
internetes közvetítés, ír elnökség hadar, Ausztria érthetetlen, a biztos
angolja minimum mókás, és persze lehet küzdeni magyarról angolra is. De onnantól, hogy mégis van hangom, már nincs több kívánságom,
sőt, a végén még én hősködök egy sort a közben rosszul lett kolléganő helyett. Egy napja ennek pont az ellenkezőjére fogadtam volna - ezentúl hívjatok csak
főnixmadárnak :) Hazaút, érkezés a célba este 9 felé. Nyitom az ajtót,
kézibőrönd ekkor megadja magát és őrületes robajjal lezúg a lépcsőn a
földszintre. Alattamlakó Néni kiugrik, kérem a sűrű elnézést, meg próbálom
kimakogni, hogy leesett a bőröndöm a lépcsőn. Néni vigyorral az arcán legyint:
- Áh, semmi baj… azt hittem, maga esett le a lépcsőn. Az
mennyivel rosszabb lett volna!
Ott a pont. Ha tudná, milyen közel voltunk ehhez…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése