2013. július 17., szerda

Ez volt a június

Jól elmaradtam az írással, pedig történt itt ez-az, most majd sorjáznak szépen a bejegyzések. Először is morzsoljunk el egy könnycseppet, és emlékezzünk meg az ír elnökségről. Az elnökség itt azt jelenti jól leegyszerűsítve, hogy fél évig az az ország beszél legtöbbet. Ergo csodaszép anyanyelvi angollal kényeztették a magamfajta angol B-sek fülét. Illetve kínozták azokét, akik az angollal mint többedik nyelvükkel afféle lazább barátságban vannak, és ha azt hallják, páint, előbb gondolnak egy korsó sörre, mint arra, hogy ez a point akar lenni. (Ilyen lesz majd nekem az osztrák elnökség…) Emellé az ír elnököknek volt humoruk, sőt, kedvesek voltak a tolmácsokkal, imádtam ahogy fogalmaztak néha (I beg the indulgence of interpreters sármos, huncut mosollyal, és hasonlók), és ha mindez nem lett volna elég, az utolsó üléseken Bailey’s-t szolgáltak fel. Óóh, igen. Végre nem bort meg mézbort, azaz csupa olyat, amit nem szeretek (viszont párolog az orrom alá 3 pohárnyi belőle a 2x3 méteres kabinban). Éljen a Bailey’s, mégpedig vizespohárban! Szóval ír barátaink hiányozni fognak, sőt már hiányoznak is: megjött a litván mézbor és akcentus. Mostantól next = nyext.

Aztán lett még a nyár elé egy táncfellépés is: a Dilbeek-i művelődési házban volt jelenésünk az évi rendes bajnokünneplésen vagy min (még nem jött szembe magyar szó arra, hogy kampioenenhuldiging). Újabb belga specialitással ismerkedhettem meg tehát. Azt hittem, biztos valami focis rendezvény lesz, de még unalmasabb volt: az összes olyan környékbelit, aki nyert vmi helyi, megyei vagy országos versenyen, sportáganként felhívták a színpadra, átadtak neki egy hímzett törölközőt és megtapsolták. Ez a névsorolvasás bő két órán át tartott, na és ezt voltunk hivatottak feldobni négy táncos blokkal. Lelkesek és lámpalázasak voltunk, mert hát ez már mégsem az árokpart, hanem igazi színpad fényekkel meg felhajtással. Jól is sikerült, mondhatni nagyon jól, bár azt csak utólag tudtuk meg, hogy mégsem mi dobtuk fel a műsort, hanem a névsorolvasó. A tisztes kinézetű hatvanas úr ugyanis a p betűhöz érve – úgy, mint petanque – egyszer csak közölte: ő nem bírja elviselni, hogy Dilbeekben, ami egy flamand falu, francia nevű csapatot kell felkonferálnia győztesként, hát ő ettől kibújik a gatyájából – és ebben a pillanatban le is tolta! Körbefordult egyszer, majd visszahúzta és folytatta a névsorolvasást a döbbent közönségnek. Képzeljétek el! Mi ebből jól kimaradtunk, mert pont az öltözőben igyekeztünk összeszedni magunkat, úgyhogy gyanútlanul csináltuk végig az egész estét. Napokkal később az egyik tanár rákeresett a neten, hogy van-e valami sajtómegjelenésünk, és ekkor szembesült a ténnyel, hogy a békés Bakenbossal ellentétben Dilbeekben akadt nálunk érdekesebb téma is :D Egyébként az esetnek még utóélete is volt: a névsorolvasó bácsi a sajtó érdeklődésére elmagyarázta, hogy de hiszen neki a legjobb cimborája az a francia petanque-os és pusztán poénnak szánta az akciót, hogy majd nevetnek rajta sör mellett. Addigra viszont annyira elkezdték támadni, hogy szegény szívritmuszavarral kórházba került, az önérzetesebb dilbeeki flamandok pedig szolidaritásból gatyákat aggattak az ablakokba. Komolyan:


Na de akkor azért rólunk is csak csatolok egy fotót, amint átvesszük a megérdemelt virágot, vagyunk többen is, úgyhogy mázli, de még épp ráfértem a szélére:


Aztán vissza a munkához: jelentem tisztelettel, újabb csúcstalálkozót éltem túl meglepően ép idegekkel. Ez sok szerencsés körülmény összejátszásának köszönhető (például hogy nem egyszerre kellett beszélnünk az Európai Parlament elnökével, neki németül, nekem meg magyarul, elvileg valami hasonlót legalább...) de főleg talán annak, hogy aznap előbb még lezártam a többhetes, környékbeli autószalonokba tett turnémat, és lett egy mesébe illően gyönyörű, vadonatúj kisautóm!!! Az első a műfajban. Mármint abban, hogy bemegyek és kiválasztom a katalógusból, hogy mit kérek bele és milyen színben, és aztán azt csakis nekem legyártják. Ford KA lesz, és ha minden jól megy, kívül-belül így fog festeni:

Hát igen, ilyen shopping therapy-ra gyakrabban lenne szükség, mint lehetőség…

Egyébként szurkoljatok, hogy minél hamarabb megjöjjön, mert Meggyecske júli végén hazatér belgiumi kalandjából (avagy némi apai segítséggel hazavisz nyárra és ott is marad otthoni szekérnek), de az csak most derült ki, hogy az újra várni kell kb 3 hónapot: 2 alatt gyártják le, 1 meg az augusztus amikor nem dolgoznak…  Egész olyan érzés, mint amikor régen otthon várni kellett az új autóra, csak hát ez itt a mai nyugat lenne, de ne firtassuk… Ha megjön, elárulom a nevét is :)





2 megjegyzés:

  1. Apu feladtad a leckét, màr azt hittem megvan a név, erre jossz egy ilyennel... =))

    VálaszTörlés