2010. szeptember 1., szerda

A kezdetek kezdetei

Vasárnap reggel – ennek a fantasztikus nyárnak egy csapásra véget vetve – megérkeztem Európa szívébe és elfoglaltam új rezidenciámat. Szép kisutcában lakom pár lépésre az uniós intézményektől, ahogy Bori tolmács-csoporttársnőm megjegyezte, még magassarkúban is besétálhatok majd és a hajam se fújja szét a szél :-) Szakavatottaknak: a Berlaymont épület feletti utcában. A lakosztály egyébként egy régi, tipikus németalföldi ház 2. emeletén van, meseszép, belső kertekre néző terasz tartozik hozzá. És ha mindez nem lenne elég a jóból: a szélrózsa bármely irányába elindulva ír pubokba botlik az ember, hmm :-P

A tulajdonosok, akiktől bérlem a lakást, egy svéd hölgy és olasz párja. Hmm, jó páros lehetnek, Európa két végéből :-D mindenesetre nagyon segítőkészek, itt vártak vasárnap és egész nap magyaráztak nekem, kár, hogy közben a kóma kerülgetett a hajnali 3-as kelés miatt.

Az első napok kb azzal telnek, hogy ismerkedem a háztartási gépekkel (nem ér kinevetni!), valamint párhuzamosan igyekszem jutni valamire azzal a néhány tucat intéznivalóval, ami fennforog. Egyes dolgokhoz sok türelem kell, ilyen pl az internet. Elvben 2 héten belül kötik be, de most épp ramadan van, ami szinte az összes szerelőt érinti, így bő 3 héttel kell számolni, de nem is tudnak konkrétat mondani. Parádés, az jutott eszembe, hogy majd bemondom a mikrofonba a T. delegációnak: most ramadan van és ezért nem értem miről van szó, mert nem kötötték be a netemet, az ír pubban meg van ugyan wifi, de ott mégiscsak képtelenség tanulni. Szerintem értékelnék ezt a frappáns magyarázatot!

Ma megvolt az első nap a Bizottságnál - annyira azért nem volt izgalmas, mint hinné az ember, mert egész nap előadásokat hallgattunk, mi lelkes újoncok, úgy pár százan, változatos témákban: az adminisztratív ügyektől a munkahelyi belső internethálózaton át egészen odáig, hogy milyen szemetet milyen színű zsákba kell dobni, meg hogy bármilyen büszkék vagyunk hogy végre itt dolgozunk, ne úgy mászkáljunk az utcán, hogy lobogtatjuk az EU-s kitűzőnket (mert még gazdagnak néznek és kirabolnak).
Az elhangzottak egy része kínai volt (az uniós bürokrácia rejtelmei... egyszer majdcsak kiderül, mi merre…), más részére már rég rá kellett jönnünk (lakásbérléssel kapcsolatos tanácsok - eső után köpönyeg), de azért volt, ami hasznos volt.
Egyébként reggelivel vártak minket, ami rendes tőlük :-) A nap poénja pedig: a mellém ülő lánnyal hosszú percekig beszélgettünk angolul, mire rájöttünk hogy mindketten magyarok vagyunk, majd bevallotta, hogy ő engem lengyelnek gondolt :-D
Hát igen, ez egy izgalmas és sokszínű város, annyi bizonyos. Folyt köv, legyetek jók - vagy rosszak!!! :-P

8 megjegyzés:

  1. Vasárnap reggel – ennek a fantasztikus nyárnak egy csapásra véget vetve elkezdődött egy fantasztikus ősz.
    Sok sikert hozzá!
    J. A.

    VálaszTörlés
  2. A közbiztonság tényleg rossz, én egyszer tanúja voltam, amint fényes nappal a Schuman metrómegállóban az aluljáróban (15 méterre a Tanácstól)valakit leütöttek és elrohantak a táskájával...(a tettes most épp valszín ramadámon van.. :-)

    VálaszTörlés
  3. Editke, olyan jó olvasni, h milyen élmények érnének, ha nekem is sikerült volna elsajátítanom azt az EU-s tesztkönyvet! :-) Így most átélem a Te szemeden keresztül! Olvasni foglak! :-) Sok-sok szép és érdekes élményt Neked!! Erika

    VálaszTörlés
  4. Vasárnap reggel ennek a fantasztikus nyárnak egy csapásra véget vetve leszakadt ránk az ég a paloznaki szőlőhegyeken. :)

    VálaszTörlés
  5. És mikor fogod úgy istenigazából kipróbálni a sütőt? Vagy majd én, ha átugrok pár napra ? :)

    VálaszTörlés
  6. A sztori a végén nagyon lájk! :)

    VálaszTörlés
  7. Gyöngyvérem kapaszkodj: már pizzát és bagettet is sütöttem (persze félkészet, mielőtt vki mást gondolna...)
    A mosógéppel csúnyább esetem volt, elsőre kihagytam a mosószert belőle :D ott pánikoltam hogy hogyan állítsam le.
    Ma viszont már csak a tejet futtattam ki, szóval haladok :D áh nem nekem való a háztartás.

    VálaszTörlés
  8. Era köszönöm szépen, nem elfelejtve, hogy a te tesztkönyvedből tanultam :-P
    Marie stay tuned for more, ilyen sztorik itt szerintem bőven fognak akadni.

    VálaszTörlés