2010. november 10., szerda

Miniszterek éjszakája

Ma újabb egzotikummal ismerkedtem meg: a miniszteri szintű tanácsüléssel. Már az időzítés is érdekes volt: délután 4-től éjfélig szólt a beosztás, természetesen aznap előtte és másnap utána szabadidővel.
Kíváncsian vártam, hogyan is fog ez kinézni, és vajon mi az, amiről este 11-kor a legideálisabb döntést hozni. Aztán felvilágosítottak, hogy mi is az ábra az éjjeli ülésekkel: politikailag érzékeny témák esetén egyszerűen jobban néz ki a sajtóban az, hogy hajnali fél 1-kor/3-kor stb. született megállapodás a valamiről, mint az, hogy mondjuk délután 5-kor. Úgyhogy még az se biztos, hogy éjfélkor befejezik. Aha.

Hát, tényleg megadták a módját a dolognak, mert bár megállapodás egyáltalán nem született, azért jól eltöltöttük az estét.

4 helyett elkezdtük fél 5-kor, először is minden tagállam elmondta pár mondatban, ami a lelkét nyomja, ezalatt felszolgálták a teát és a kávét. Vicces: ilyen üléseknél nekünk is jár a kaja-pia, és a kabinban van egy asztalra ragasztott lista, hogy munka közben csak rá kelljen mutatnunk, mit kérünk (tejeskávé, tea stb). Mikor ezzel megvoltunk, 2 óra hosszára szélnek eresztettek minket, hogy akkor most azok a miniszterek, akiknek vitájuk van, elvonulnak és privátban megdiskurálják egymással. Legyünk ott este 8-kor a folytatáshoz.

Ott voltunk, de nem sok történt: nagy meglepetésemre azt láttam, hogy a kabinban szépen megterítettek, rá a dokumentációra :D Hamarosan meg is jött a vacsora, először nekünk, tolmácsoknak. Eszegettünk egy bő félórát nyugiban: csirkecomb, halak, zöldségek, grillezett padlizsán stb., aztán ¾ 9 felé kezdtek visszaszivárogni a tisztelt miniszterek is. Hát persze, hogy mire hozzánk ért a desszert, és letettek elém egy gyönyörű rumos-csokis desszertcsodát, pont elkezdtek beszélni. Hozzá sem tudtam nyúlni, csak néztem-néztem, milyen álomszép, miközben a német miniszter asszony meg csak hadart-hadart… ez kérem már megint a tolmácsok kínzásának minősül! Nemigen vártam még ennyire, hogy átadhassam a mikrofont végre…
Mellesleg vicces, ahogy behallatszik a fülhallgatóba, amikor beszéd közben csámcsognak a T. miniszterek, meg csörömpölnek az evőeszközökkel.

Amikor mindent megettek, még felszolgáltak egy újabb kör teát-kávét, majd ismét tartottak egy röpke szünetet. Végül fél 11 körül az elnökség tett egy kb 5 mondatos nyilatkozatot, és berekesztette az ülést.

Azért jót vacsiztunk, máskor is szívesen vállalok ilyen esti sessionöket, ha arról van szó, hogy két szabad nap közt dolgozni kell mondjuk két órát… Csak most nem tudom, mit kezdek magammal hajnalig, mert a koffeinbevitelt hosszabb ülésre kalibráltam :)

2 megjegyzés:

  1. Hát ez szuper. szerintem az ilyen napokért érdemes élni!!!!

    VálaszTörlés
  2. Nemcsak a minisztereknek kellene csámcsogniuk meg csörömpölniük, hanem a tolmácsoknak is. Így lehetne igazán visszaadni a mondanivalójuk stílusát. :)

    VálaszTörlés