Űrtanács

Tegnap (a hét elején, azaz belga értelmezés szerint szerdán) megjött a mosógép! Nagy öröm ez az egész lakóközösségnek; a mosoda most igazi találkahely lett, amint valakinek van egy itthon töltött 3/4 órája, az egyből tudja, mihez is kezdjen vele: apasztja a szennyeskupacait, na meg bűvésztrükköket gyakorol, hogy a túlzsúfolt fregolin valahogy helyet szorítson a holmijainak. Most, hogy visszaáll lassan az élet a rendes kerékvágásba, előástam azt a tanácsülési beszámolót, amit még a szabim előtt írtam, szóval lássuk az űrtanácsot!

Múltkor űrbázishoz hasonlítottam a Schuman tér környékét, hát, azóta a hasonlóság csak nőtt. Igen, jól látjátok: az Európai Tanács űrpolitikai ülést tartott, és bár több sokat tapasztalt kollégám még nem is látott ilyet, én a kezdők szerencséjével mindjárt megnyertem ezt a beosztást. Pont én, akit épp egy ilyen témájú beszéddel buktattak meg anno 2006-ban a szabadúszó felvételin…

Az űrtanácsra ráadásul miniszteri szinten került sor, ennek minden velejárójával: reggel tüntetés az épület előtt (=eurokrata badge-et jó mélyre a táskába), minden ajtóban biztonságiak (=eurokrata badge-et gyorsan elő), viszont ha már egyenesbe jöttünk, akkor hozzák szépen a teát-kávét, mint a T. minisztereknek.

Az űrtanácsra messze kevesebb időt terveztek, mint amennyi hozzászólás érkezett, így a rohamtempóban felolvasott beszédektől levegőt alig kaptunk (ja, ez már a kiképzés?!). A téma szellemében (mintha mondjuk valami kilövésre várnánk) a képernyőkön stopper mérte, hogy az egyes miniszterek mennyit beszélnek. Az volt a feladat, hogy mindenkinek 3 percbe kell beleférnie, ami gyakorlatban úgy valósult meg, hogy 3 perc alatt felolvasták a 10 perces beszédeiket. Mindenféle szakértőket is meghívtak, akik nagyjából ilyen köbüki-rébuszokban beszéltek, egy mondatban legalább 3 betűszóval, és megfejthetetlen angol kiejtéssel. Az olyan szavakról, mint napkitörés, űrinfrastruktúra, indítóeszközök és társaik, nem is beszélve. Az elnök asszony mint valami NASA-kiképzőtiszt, úgy kiabált, hogy majd beestünk az asztal alá, ahányszor megszólalt. Ráadásul esze ágában sem volt megvárni, hogy a tolmácsolás is átmenjen ugye a maga félmondatnyi csúszásával. Amint a küldött elhallgatott, ő azonnal rákezdte – így a nyelvek közötti kapcsolás miatt általában elveszítettük, hogy kinek is adta meg a szót, és mivel mindenki még hadart is, a kabinban nagyjából olyan eszement kapkodás zajlott, mintha vmi csillagközi ütközetben kéne a hajót irányítani.

Az némiképp csalódást okozott nekem, hogy nem hallottunk izgalmas űrutazásokról, vagy új bolygók meghódításáról, és inkább a szokásos uniós zsargon jött („együtt kell működnünk a versenyképesség biztosítása érdekében” és társai). 

Viszont azért voltak mulatságos dolgok. Azt a napirendi pontot, hogy „világűr az afrikai polgárok szolgálatában”, mindenkinek a fantáziájára bízom, mi jókat derültünk a felmerülő ötleteken. Arról meg nem beszélve, hogy az egyik olasz küldöttet úgy hívták, hogy Pizza, úgyhogy a fent részletezett küszködés közben rendre még a nevetőgörcsöt is le kellett győzni, ahányszor ki kellett mondanunk, hogy „megadom a szót Pizza úrnak”.

Azért legalább mutatóba hozhattak volna néhány jó kiállású, bátor űrhajóst :)