2012. november 12., hétfő

Sztrájk és sör, illetve Brugge bolondja(i)

Először is tisztelettel jelentem: megértem itt az első sztrájkomat. Mármint nem az első olyat, hogy mások - pl buszsofőrök - sztrájkolnak, azzal tele a padlás, hanem hogy mi, eurokraták.
 
Erről szólhattak akkor mostanában azok a hírlevelek, amiket nagyjából két éve szorgosan törlök. Idekerülésem után naivan és döbbenten láttam, hogy napi 2-5 olyan e-mailem érkezik, amiben különböző szakszervezetek hosszasan taglalják, hogy nekünk itt milyen szörnyű. Így a munkakörülmények, úgy a szerződések, a fizetésünkről nem is beszélve, a Bíróság is kimondta, hogy így meg úgy hallatlan, ahogy itt velünk bánnak. Eleinte képtelen voltam elszakadni a gondolattól, hogy ugyan mi lett volna abból bármelyik otthoni munkahelyemen, ha valaki naponta ilyen szösszeneteket küldözgetett volna körbe?! :) Aztán megszoktam, hogy van, ahol ilyesmit is lehet és kész, azóta olvasatlanul törlés.
 
Így aztán a sztrájk előtti napon értesültem a belső hálózatunkról, hogy nekünk ám nem muszáj bemenni másnap. Tolmácsoknak persze még sztrájkolni se olyan egyszerű, ha ugyanis készenlétbe vagyunk beosztva, és a h&m-ben próbálgatunk ruhákat / a nappalinkban dvd-zünk, nyelvtudásunkat tökéletesítgetjük, aránylag nehéz megállapítani, hogy dolgozunk-e (csak ilyen rossz nekünk közben) vagy sztrájkolunk. Így aztán a munkavágytól buzgóknak e-mailben kellett nyilatkozni, hogy ők pedig szívesen bemennek, ha kell.
 
Hmm, dilemmás. Egyrészt azért még egyszer sem ettem itt eddig hó végén száraz kenyeret, szóval azzal együtt is erősnek éreztem az akciót, hogy jövőre el akarnak venni 3 szabadnapot tőlünk. Másrészt viszont épp a sztrájk reggelén jött édesapám látogatóba, szóval nagyon csábító volt egy nyugodt nap, amikor nem kell a telefont lesni, hogy behívnak-e vagy sem. Végül jó kislány voltam arra játszottam, hogy majd sztrájkolnak elegen a többiek ahhoz, hogy úgyis elmaradjon minden ülés, így jelentkeztem munkára. A módszer bejött, nyugodtan kirándultunk egész nap, és így legalább az amúgy nyilván szörnyű béremet is megkapom.
 
Mechelenben jártunk tehát, ahol megmásztuk a 130 m magas templomtornyot - én már harmadszor ám! - élveztük a kilátást, sültkrumpliztunk, és teáztunk/forrócsokiztunk a mesés főtéren.
 
 
Aznap este el is fogyott a 3 napra szánt sör a hűtőből, de másnap úgyis a Deliriumban folytattuk. Vidám hétvége volt ez, mivel pont Fruzsinak és Beusnak is vendégei voltak, így nyolcan kóstolgattuk a csapolt belga finomságokat. Vendégeink nagyon szórakoztatóak voltak, talán a gyengébb otthoni sörökhöz lehettek szokva :D A díjnyertes beszólás apué volt, az asztalunktól épp távozó hölgypárnak: See you later, aligator :) mire az egyik visszafordult, hogy tessék?! de hajszálra úgy vigyorgott közben, mint egy igazi aligátor, így apu ijedten finomított: see you later, elevator! A hölgy ekkor meg azt nem értette, mit akar vele apu egy liftben, de aztán elsodorta őket a tömeg.
 
Szombat reggel talányos volt, hányan szedik össze magukat a Brugge-be menő, már az este során eggyel későbbire korrigált vonathoz, de végül mind a nyolcan befutottunk. A sötétszürke ég ellenére fél Brüsszel ott tolongott előttünk, ráadásul Fruzsiék már sorra kerültek az automatánál, de az a 4 jegyük helyett csak 3-at adott ki, úgyhogy végig kellett várni a sort az ablakhoz is. Bemutató vendégeinknek belga ügyintézésből: Vasúti Alkalmazott tétován matat, elmegy, visszajön, lefénymásolja a meglévő 3 jegyet, másik odajön és ordítozik vele, megint elmegy, visszajön, összetűz pár papírt, bekéri Fruzsi személyi igazolványát, újra tétován matat, majd mielőtt szólnánk neki, hogy már ne is siessen, mert lekéstük a vonatot, nagy diadalittasan előadja a jegyeket. Szaladás, vonatelérés. Kalauz amúgy nem jött se oda, se vissza.
 
Brugge-ben már voltam párszor, így hogy én is lássak már valami újat, elvittem aput a Halve Maan sörfőzdébe, ami a 6. generáció óta működik családi vállalkozásban a meseszép belvárosban. A 40 perces vezetés során végignéztük az egész gyárat, nagyon meredek létrákon fel-alá a különböző berendezések közt, és kimentünk a tetőre is (ld Sörgyári Capriccio) ahonnan gyönyörű kilátás volt:
 
 
 
Majd járt egy pohárka az ott készülő négy sör közül a Brugse Zot (=brugge-i bolond) világosból, ami finom, frissítő sör, belga mércével nem is erős, azaz 6%-os. Végül ebédelni is maradtunk náluk. Az étlapon csupa flamand specialitás szerepelt: nyúl, barnasörben sült csülök, illetve steak borsos szószban. Utólag bánom kicsit, hogy nem nyulat ettem inkább, mert a steak továbbra sem a kedvenc kajám, bár meg kell hagyni, majdnem teljesen átsütötték (azaz hollandtudásom már alkalmas a túlélésre: heeeel goed doorbraten, alstublieft). Apu persze megkóstolta a főzde legerősebb produktumát is, a 11 százalékos extrasötét Straffe Hendriket. Ez nekem már fogyaszthatatlan volt, neki viszont élete legjobb söre, és a délutáni mókáról is gondoskodott.
 
 

Apu a sörfőzdében ugyanis jól belejött a mászkálásba, így amíg besétáltunk a többiekkel találkozni a belvárosba, próbáltam megakadályozni, hogy mindenre felmásszon fényképezni (kőbabák, párkányok...), aztán az 1000 éves főtéren át csak eljutottunk nyaktörés nélkül a többiekig, és megindultunk újra csapatostul, a malmok felé. De aztán egyszer csak szólnak a többiek: nézd, édesapád már hol jár! :D
 
 

Végül a bónusz: egy kép a bandáról, amin mindenki rajta van, sőt, decensen viselkedik.






 
 
 
 
 
 
 
 
 

3 megjegyzés: