2011. május 29., vasárnap

Egye fene

Hűséges olvasóimmal a múltkor már megosztottam az örömteli hírt, hogy szerencsét próbálhatok az angol B-vel (azaz magyarról angolra), na meg a kevésbé örömtelit, miszerint mindjárt június 24-én kell megugranom az első lécet – egy felmérővizsgát annak kiderítésére, hogy foglalkozzanak-e velem a továbbiakban.
Nos, eleinte nagyon fáztam a dologtól. Először is kegyetlenségnek éreztem, hogy 1 hónapot kaptam rá, miután évek óta nem gyakoroltam ezt a nyelvkombinációt. Aztán az is bosszantott, hogy ha megbuktatnak, akkor jó ideig semmit sem tanulhatok, mert a hollandot épp amiatt nem engedélyezték, hogy az angolt igen. És egyáltalán: még túl friss a felvételi versenyvizsga élménye, nota bene a próbaidőm sem járt le, őszig igazán hagyhattak volna nyugalomban melegedni, anélkül hogy újra neki kelljen feszülnöm a gyakorlásnak, meg egy újabb embertelenül nehéz vizsgának.
Külön említést érdemelnek a kollégák. Kettőt beosztottak a vizsgámra beszédmondónak – és ekkor szembesültem azzal, milyen más lesz így vizsgázni, hogy már itt vagyok. Aki a felvételit bukja el, az talán sosem látja többé a vizsgáztatóit, és valószínűleg az a legkisebb baja utólag, hogy személy szerint kik is ültek ott akkor. Itt viszont előtte és utána is együtt dolgozunk, nap mint nap kisegítjük egymást a legnehezebb helyzetekben, együtt nevetünk és sírunk... Namármost ez a két kolléga kitűnő humorérzékkel bír, és alapesetben is puszta szeretetből naphosszat cikizi az embert; hogy a vizsgával kapcsolatban miket hallgatok tőlük, azt mindenkinek a fantáziájára bízom! És akkor arról a két vizsgáztatóról még nem is beszéltünk, akik majd az angol kabinból érkeznek annak megállapítására, hogy kellően közelít-e a produkcióm egy angol anyanyelvűéhez :S
Így aztán elég mélyen kellett keresni magamban már a csíráját is annak az érzésnek, hogy én ezt akarom. Azért meglett valahogy. Egyrészt ha megbukok, ki tudja mennyi időre vágom el magam ettől a lehetőségtől, amit ha kicsit később is, azért mégiscsak szerettem volna, szóval muszáj belevágni. Másrészt nem volna fair elhallgatni, milyen elképesztő támogatást kapok egy-két régebb óta itt dolgozó kolléganőtől. Rendszeresen meglepnek azzal, mennyire elhiszik hogy ez nekem menni fog, és biztatnak. Sokszor nem is értem miért, hiszen nagyjából annyit hallottak eddig tőlem angolul, hogy A pint of cider, please! :D Mégis nagyon sokat jelent, ahogy mellettem állnak.
Összeszedtem tehát még a nem létező energiáimat is, és nekifogtam a gyakorlásnak. Mivel a napi szinkrontolmácsolás-munkaadag után legtöbbször inkább csendben és kifejezéstelenül bámulni van energiám, nem pedig angolra gyakorolni; sanszos, hogy idővel az idegeimre menne a projekt. Így jobb is, hogy épp idő nem lesz erre: szerdán indulok Rómába Gyöngyvéremmel, pünkösdkor pedig irány haza és Laukrisz-gála! :) Juhééé!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése