Nemrég Brüsszelben járt az ELTE Tolmácsképzőjéről az idei diákcsoport, az ilyentájt esedékes tanulmányútra. Csak úgy, mint mi anno: eljönnek ide pár napra, és ideális esetben nemcsak a belga sörökkel ismerkednek, hanem az uniós tolmácsok munkájával is. Afféle motivációs látogatás ez, nagyjából egy hónappal a mestervizsga előtt: látjátok, ilyen sokra lehet vinni, ha eléggé megfeszültök.
Én 2006-ban tartottam itt, de még mindig élénken emlékszem az akkori lelkiállapotomra, amikor szinte tátott szájjal jártam-keltem itt az Unió szívében. A mestervizsga előtt az ember azt is nehezen tudja elképzelni, hogy azon átküszködi magát (a jelöltek kb fele itt bukik) nemhogy majd utána a sokkal nehezebb brüsszeli felvételin (az addig sikeresek bő kétharmada meg itt). Így aztán akkortájt nagyon felnéztünk mindenkire, akinek egyáltalán a mestervizsgája megvolt. Aki pedig Brüsszelben dolgozóként fogadott minket, azt nagyjából földöntúli lényként csodáltuk, és egy-egy biztató félszava is a világot jelentette.
Az aztán még a tudatalattim mélyén sem fordult meg, hogy egyszer az illető helyében találom magam. Márpedig idén engem bíztak meg azzal, hogy egy napig foglalkozzak az ifjú tanoncokkal: vigyem be őket ülésekre, magyarázzam el nekik mi merre hány méter, hallgassam és értékeljem ahogy gyakorolni próbálnak (ezt vakkabinozásnak hívjuk, bár a kikapcsolt mikrofon miatt a néma kabinozás találóbb lenne). És persze motiváljam őket a sikerre. Amikor megtudtam, hogy ez a feladat vár rám, madarat lehetett volna velem fogatni! :)
Szerintem jobban izgultam előtte, mint a diákok. Egyrészt némi szervezést is igényelt a nap: kellett keresni megfelelő üléseket nekik, leboltolni az ülés Head of Team-jével hogy akkor beülnénk az üres fülkékbe, és anyagokat se ártana nyomtatni nekik, mindezt persze richtig überzsúfolt napokon kellett megoldanom. Sebaj, ezen túl: vajon milyenek lesznek? Miket fognak kérdezni? Hogy veszik majd a kabinban az akadályokat? Egyáltalán szimpatikus leszek nekik, vagy kétkedve méregetnek, hogy mit keres itt ez a huszonegypár évesnek kinéző csaj egy elérhetetlennek tűnő álomban?
A találkozás elképesztő élmény volt. Egyszer csak ott állt előttem az öt évvel ezelőtti önmagam, tíz példányban. És pont úgy nézett rám mindegyik, mint ahogy én anno a mellénk kirendelt illetőre. És nem, nem leptek meg a kérdéseik és a kétségeik sem: az elsőtől az utolsóig ugyanezek voltak akkor bennünk is. És igen, megindító, de igaz: minden biztató félszavam kapaszkodó volt nekik. Rengeteget beszélgettünk, aztán a nap közepén elvittem őket az Exkibe is: a menzával ráérnek megismerkedni, ha idekerülnek, most egyenek inkább igazi belga biokaját :D
Közben próbáltam nekik megmagyarázni, hogy nem, nem vagyok földöntúli csodalény. Nem teljesen sikerült. Éppúgy, ahogy régen azoknak sem, akik nekünk bizonygatták: áh nem, ők csak sokat gyakoroltak, szerencséjük volt, meg ilyenek. Mi sem hittük.
A napokban vizsgáznak. Nagyon szívembe zártam őket, úgyhogy szorítok értük, és remélem, hogy egyszer majd legalább egy-kettő közülük itt lesz velünk. Sőt, esetleg ők foglalkoznak az újabb tanoncokkal. Most már pontosan tudom: ekkor hiszik majd el igazán, hogy megcsinálták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése