Hajdanában, valamikor az Európai Unió egy korai stádiumában valakik jókedvükben kitalálták, hogy a miniszteri szintű tanácsülések áprilisban, júniusban és októberben ne Brüsszelben legyenek már, hanem inkább Luxembourgban. A változatosság gyönyörködtet, na meg a luxembourgi szállodaiparnak is élni kell valamiből. Azóta persze utóbbi szereplőt kivéve nagyjából mindenki más a háta közepére kívánja ezeket az ingajáratokat, de most már nincs mit tenni, a szabály az szabály. Az sem hatja meg az illetékeseket egyébként, hogy fejenként/naponként több száz euróba kerül egy ilyen misszió, ami össznépileg/éves szinten újabb több százzal (ezerrel?) szorzandó. De hagyjuk most az európai adófizetők pénzét, és nézzük legfrissebb kalandjaimat. Októberben háromszor is majdnem elkerültem Luxembourgba, aztán ezek közül valami bámulatos szerencsével mindet megúsztam; most viszont ez a végzet is utolért, és nem is én lennék, ha nem mindjárt egy halászati és mezőgazdasági témájú ülést fogtam volna ki.
Szerda délután felpattantam tehát a megfelelő vonatra, gondosan betanult szószedetekkel, na meg tele lelkesedéssel, már csak azért is, mert elsőosztályú vonatjegy járt a bulihoz. Az illúziót ekkor még csak az rombolta, hogy az elsőosztályú wc-ben nem volt víz. Ott álltam szappanos kézzel, mint egy idióta, aztán elirányítottak két kocsival arrébb, de az ottani toalett meg egyenesen zárva volt. Rossz előérzetem lett, de amíg a szappant törölgettem a kezemről, elhessegettem. Aztán megérkezve a szálloda azzal kezdte, hogy zavaros magyarázat kíséretében legombolt rólam 50 euró előleget készpénzben. Sebaj, csak pozitívan: Eszter kolléganőm és egyben keresztmamám már vár, irány az indiai étterem. Istenit vacsiztunk, ami nagyon feldobta a kedvemet, és azt sugallta, rendben lesz itt minden.
Ehhez képest sajnos hajnali fél 4-kor kínzó torokfájásra ébredtem, ráadásul kis szervezetem egyáltalán nem kért a további alvásból. Végül a háromnyelvű hallistámat kellett elővennem, hogy valamin elunjam magam és elszenderüljek a hátralévő 4 órára, különben másnap jajjajj…
Még így is jajjajj volt. Reggel mindjárt a gyógyszertárban kezdtem. A luxembourgi gyógyszertáros néni a természetes gyógymódok híve volt, ilyeneket mondott, hogy menjek haza pihenni (hahhahhahaha). Minden meggyőzőerőmet be kellett vetnem – ékes német nyelven ugyebár, Luxembourgban a változatosság kedvéért a francia és a német a választék – hogy előhúzzon végre egy doboz lidocainos Strepsilst a pult alól, esélyt adva a mai nap túléléséhez. Szaladás a buszhoz.
A derék luxembourgiaknak is van ám hivatali negyedük, ők azonban ezt nem a városba erőszakolták bele, hanem tisztes távolságban, egy közeli hegytetőn (!) helyezték el. Ezt úgy hívják, hogy Plateau. A Plató :D megtekintését melegen ajánlom mindenkinek, aki naivan úgy véli, hogy a brüsszeli EU-negyed ronda. Építész kishúgom szerintem egész nap csuklott, ahányszor rá gondoltam annak az igényes épített környezetnek a láttán, ami ebben az egyébként méregdrága városban elénk tárult – a napot konkrétan az alábbi épületben (gumiszobában) töltöttük:
Sebaj, ha az esztétikum nem hajt minket, majd az adrenalin (meg a Strepsils). Brutális egy ülés volt, mindennel ami csak elképzelhető: miniszterek, politikai tét, stressz a köbön, kismillió háttérdokumentum, hadarva felolvasott beszédek egész álló nap, változatos témákban: a nagy tarisznyarákoktól a karbendazim-tartalmú növényvédőszerekig. A halneveket általában négyesével sorolták. Ezúttal négyen voltunk a kabinban, a szokásos 20 helyett gyakran 10 percenként váltottunk, és még így is elég volt bírni!
Valami csoda folytán én a sajtótájékoztatóra és a munkaebédre nem voltam beosztva, így a nap közepén 2 órán át kúrálhattam a fájós torkomat és fénypontként élvezhettem a Plató egyetlen valamirevaló építményét, a kétszintes Auchan-t (nem ér nevetni, nem vicc!!!) amiben még Zara és H&M is van ám. Némi terápiás ruhavásárlás után beszereztem azokat a cikkeket is, amiket a gumiszobában izzadó, még ebédszünetüktől is megfosztott szegény kollégák rendeltek, aztán irány a délutáni menet.
Amikor este negyed 7-kor végeztünk, nagyjából levegőt sem kaptam. Lekecmeregtem a Platóról és egy kamillatea kíséretében beájultam a vonatba, majd megállapítottam: Luxembourgban megtaláltam azt a várost, amit eddig hiába kerestem – ahonnan alig várom, hogy hazaérjek Brüsszelbe :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése