2011. szeptember 6., kedd

Újra ITT

Augusztus 28-án, miközben elmélyülten csodáltam a krétai hegyeket és az Égei-tengert, észrevétlenül 1 éve múlt, hogy Brüsszelbe költöztem. Hallottam már olyanokról itt, akik az ilyen évfordulóikon bulit tartanak, nekem ehhez képest csak napokkal később, már Magyarországon jutott egyáltalán az eszembe ez a dátum, ami gondolom érthető. Aztán most, egy óriási vakáció után újra ITT vagyok, Európa szívében. A vasárnap esti megérkezés – ha nem is volt olyan izgalmas, mint az egy évvel ezelőtti - azért hangulatos volt. A késett gép és a 24 kilós bőrönd hazahurcolása után a hűtőmben kizárólag alkoholt leltem (leszámítva a tavaszi grillpartyra vett ipari mennyiségű virsli utolsó mohikánjait), így mindjárt irány az arab bolt és az indiai étterem (ugye mi van itt nyitva vasárnap este……) A lépcsőházban sikerült megismerkednem az időközben fölém költözött görögökkel, sőt közben még Mariáék is befutottak. Utóbbiak szegények aznap este még egyszer örülhettek nekem: vásárlásból visszatérve nem tudtam bemenni a belső üvegajtón, mert minden ajtót újrafestettek, és sikeresen leragasztották a zárat, szóval nagyjából az ágyból ugrasztottam ki őket. Mondtam is nekik: alig jöttem vissza és máris a baj van velem… :D
A hétfő ütősen indított: mezőgazdasági különbizottsági ülés, téma: szerződéses kapcsolatok a tejágazatban – hmm, már úgysem tudtam másra gondolni az egész nyaralás alatt! Kicsit féltem előtte, hogy vajon mennyire jöttem ki a gyakorlatból, 5 hét az mégiscsak 5 hét. Nem is igen akartam kezdeni, gondoltam, hallgatom egy ideig a kabintársakat előbb, az egyik már egy hete visszajött, a másik meg úgyis profi. Hahaha, úgy kell nekem: egyikük sem németes – így aztán az angolos bemelegítés helyett kezdhettem mindjárt a mély vízben, Németországgal és Ausztriával :S És mire megnyugodtam volna, jött a Bizottság képviselője. Ilyenből nagyjából mutatóba lehet kifogni évi 1-2 olyat, akinek németül támad kedve húszperces fejtegetésekhez, hát most mindjárt ez is összejött. Ráadásul pont a szónoklata elején benn sem voltam, azaz közben, beesve kellett átvennem az angolból dolgozó kollégától (aki ugye alapból egy-két mondattal hátrébb jár, na az az igazi bűvészet, ledolgozni a relé miatti késést…) ráadásul úgy, hogy azt se tudtam, egyáltalán ki ez aki beszél ott lenn, mert a képernyők meg valamiért nem működtek :S
Este aztán startolt a tanév a Jazzmijnben. A suli szépen előre elküldte az infókat, postán, örültem is neki. Más kérdés, hogy az órarend alapos tanulmányozása után sem sikerült a megfelelő időpontban megjelennem – gondoltam, biztos ennyire elfelejtettem hollandul a nyáron, hogy már ennyit se értek meg, és egy órával hamarabb megyek, mint kéne. Aztán kiderült, hogy nem velem volt a baj, mert a recepció sem tudta, mi hogy is van és mikor, és a tavalyiak se értették meg, huh, megkönnyebbülés. Aztán a suli kávézójában töltött egy óra ücsörgés (=hollandtanulás, biztos ami biztos) után végre táncoltunk is, és isteni volt!!! Új tanárom van egyébként, sőt, úgy néz ki mindjárt kettő is. A hétfőit Mellorynak hívják, gyönyörűen táncol, és egy tündér – folyton csivitel meg poénkodik, majd meglátjuk, mikorra fogom minden szavát érteni :D Nagyon tetszett a stílus is, amit vettünk, és leírhatatlanul jól esett újra táncolni! Szóval szép befejezése volt ez az új évad első igazi brüsszeli napjának.
És ha minden igaz, csupa jó áll előttem így az első héten. Holnap találka az itteni csajokkal… akikről úgy érzem, itt és most hivatalosan is deklarálnom kell: hiányoztak. Éééés aztán a bónusz: pénteken megyek Londonba!!!!!! Igen, újra. Eszterrel a nyári eset ellenére nem adtuk fel, most már ő is kapott szabit, úgyhogy semmi sem állíthat meg minket. Az az év pedig, amelyikben a nyarat Londonnal kezdi és zárja az ember, az csakis jó lehet :)

2 megjegyzés:

  1. Hétvégére csak Pécsig jutok, érezzétek jól magatokat! :)
    Akkor a jövő évi gálán megnézlek újra!!!

    VálaszTörlés
  2. OK! Jubileum lesz, 30 eves a tancsuli... maar most be van mindenki zsongva :D jo mulatast Pecsen!!!

    VálaszTörlés