2012. május 22., kedd

Táncgála meglepetésekkel

Sok mindent gondoltam az idei tanévvégi tánc-show előtt, de azt nem, hogy azok után, amennyire nem szerettem ezt a sulit az utolsó hetekben, ilyen jól fogom magam érezni. Azt meg, hogy végül szólókarriert futok be a kerekesszékes tánccsoportban, na azt még annyira sem!

De nézzük szépen sorjában. A suli a gála előtti hetekben teljesen fanatizálódott, mivel 30
éves lett az idén, ennek már csak meg kell adni a módját. Teljesen idétlen szabályokkal
bosszantottak minket, a 3 oldalas brosúrában közreadottakon túl is mindig kitaláltak még
újabbakat. Én persze dacoltam a szigorral és becsempésztem egy tábla karamellás milka csokit, meg némi datolyát az öltözőbe :D
Az egész műsort 5x nyomtuk le 3 nap alatt, melegítéssel, nyújtással, átöltözésekkel, parázással és miegymással együtt. 2x színpadbejárásnak hívtuk (podiumgewenning, lám milyen szavakat megtanul itt az ember :D), 1x főpróbának, na és volt 2 show élesben. Ennek eredményeképp a vasárnap délutáni show-ra, amire a lányok is jöttek nézőközönségnek, már flottul ment minden, csak az addigra kialakult merevgörcsszerű izomlázat kellett kezelni.

Szuperül éreztem magam a színpadon! Végre sikerült nem elizgulni, mint tavaly. Amelyik
táncot szerettem és tudtam is, az kifejezetten nagyon jól sikerült; amelyiket meg nem
szerettem és nem is tudtam, az meg ehhez képest sikerült jól.

A suli amúgy vagy 400 fős, és itt most idegen tollakkal ékeskedem, de muszáj idéznem egy
kedves kolléganőm blogjából: "a totyogóktól a röpködőkig mindenki fellépett (a
versenyaerobicosokra tényleg nem tudok más szót)" :D

Na és akkor a gurulókról még nem is beszéltünk. Mert itt ilyen is van ám: kerekesszékesek
járókkal együtt táncolnak, párban, pörögnek-forognak, meg báboznak a kezükkel közben. Két hete történt, hogy a felnőtt csoportból odajött hozzám valaki, hogy ő a kerekesszékesekkel is táncol, és hogy keresnek egy segítőt: nem lenne-e kedvem a táncuk végén befutni a színpadra és beborítani őket egy nagy, áttetsző fátyollal. Hát miért is ne, gondoltam, és kifejezetten megtisztelve éreztem magam, hogy épp engem kértek meg erre.

Aztán a főpróbán kiderült, hogy a mozgásukban korlátozottakhoz prímán passzolok, mint
nyelvileg korlátozott: az ő edzőjük francia volt, ráadásul az a "kedvenc" típusom, akinek hiába magyarázom minden más nyelven, hogy nem értem, folytatja lassabban, hátha mégis. Többedszerre sem fogtam, mit szeretne, a végére valószínűleg engem is sérültnek nézett :S

Na de eljött a show élesben, ahol kisebb bajom is nagyobbnak tűnt annál, mint hogy mi lesz a szerencsétlen fátyollal, inkább lefoglalt az ilyenkor sztenderd, "csak látványosat ne bakizzak a koreográfiákban" típusú fohászkodás.

Azért persze ott álltam kötelességtudón, amikor begördült ez a csoport, így volt szerencsém
pár méterről végignézni őket. Ezt nehéz szavakba önteni. Volt egy fiatal lány, aki a nagymamájával táncolhatott, elképesztő volt közöttük az összhang, sosem felejtem el, micsoda szeretet volt a szemében egész végig, ahogy a nénit pörgette. A táncnak pedig története is volt: a kerekesszékeseken először maszk volt, majd a zene csúcspontján ezt a párok együtt letépték, kifejezve, hogy a saját lábaikon táncolók mintegy felfedezik maguknak a kerekesszékeseket, mint táncpartnert és embert. Elképesztően megható volt, hátrapillantottam magam mögé a színfalak közt, és azt láttam, hogy az összes technikusnak (megtermett, ötvenes pasik) potyognak a könnyei!!! Ehhez ekkor már én is egészen közel álltam, de tudtam, mindjárt be kell futnom (a szólókarrieremet), most nem pityereghetek itt kórusban a hangosító bácsival.
Úgyhogy el is indultam, és miközben ugrottam egy hatalmasat, úgy éreztem, az égig repülök...

A produkció őrületes vastapsot kapott, és tudom, hogy nem az én őzikeugrásom miatt. Ez így van jól, nekem elég az élmény, amit kaptam.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon büszke vagyok rád!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem válasz, csak aláírás :-) J. A.

      Törlés
  2. Ez olyan sírva kacagós bejegyzés volt. :)

    Hihetetlenül sajnálom, hogy nem lehettem ott, remélem videjón majd láthatom!!!

    Puszi!!!
    Anett

    VálaszTörlés
  3. You have an own blog?! I didn't know that. =) I don't understand a word... x) What is this blog handling? =)

    VálaszTörlés
  4. Well yes, I started writing it when I moved over here. It's sort of a mix: interpreting, dancing and my life in Belgium as such =) You can give it a go in google translator, though I'm not wildly keen on these machine translations, most of them make no sense if one of the two languages is Hungarian... I'm sorry you can't understand it, I'll have to write to you in private more often :)

    VálaszTörlés