Alig lehetetlen

Plenáris ülés cirka 400 résztvevővel. Az elnök svéd, félmondatonként váltogatja, hogy svédül vagy angolul beszél. Vitapartnere portugál, félmondatonként váltogatja, hogy portugálul vagy angolul.

Amikor angolul társalognak, akkor közvetlenül a teremhangból kell dolgoznom. Amikor svédül, akkor a német kollégákra kell kapcsolnom, akik fél mondat csúszással nyomják svédről németre, utóbbit már nekem is érteni kellene. Ilyenkor már csak őket hallom, a produkciójukból viszont nem derül ki, hogy mi az eredeti épp: ha közben az elnök ott lenn visszavált angolra, nekem is vissza kéne kapcsolni (angolt ne németen át tolmácsoljak már magyarra), de ezt ugye meg sem tudom.

Aztán hirtelen közbevág a portugál, katt az angol kollégákra, mert a portugált ma ők értik, de amit onnan hallok, arról nem tudom, hogy az előző, svéd mondat vége-e, ami most érkezik a németen át (túl gyorsan kapcsoltam), vagy már a felénél jár a következő, portugál mondatnak (túl lassan kapcsoltam).

A közvetítő nyelvek fél mondat csúszással dolgoznak, mire én is elmondom, abból lesz egy egész mondatnyi. Ha a Mélyen T. szónokok eközben félmondatonként nyelvet váltanak, mellé egymás szavába vágnak, és nekem eszerint kell nyomkodni a gombokat, akkor lényegében képtelenség elkapni, hogy az a nyelv, amit éppen hallok, épp ott tartson, amit mondanom kéne. Bámulatos, de az ember hosszú(nak tűnő) másodpercekig mindennemű információról le bír így maradni.

Magyar hallgatóságunk ebből a káoszból nyilván annyit szűr le, hogy rossz a tolmácsolás.

Naésaztán a nevek. Svéd elnök megadja a szót bizonyos Janúúsznak (?), Janúúsz (?) pedig megszólal: Herzlichen Dank. Ugrok a mikrofonhoz, hiszen én vagyok a németrőlmagyarra. De Janúúsz (?) huszáros fordulattal magyarul folytatja. Jaa, hogy János az illető, még jó, hogy a Janúúszra is hallgat, én meg mint akit villám csapott, úgy nyomhatom ki a mikrofont, hogy a magyarrólfranciára kolléganő nekifoghasson. Ő meg nyilván nem ideges, mert egyszálegyedül dolgozik magyarról, a többi 21 anyanyelvű kolléga körben meg mind az ő franciájáról. Lehet, nem ártana, ha nem kapkodva kéne nekifognia.

Azt már egész mellékesen jegyzem meg, hogy az ülésen csak tizenkilenc könnyed témában kellett volna otthon lenni, néhány példa: a közérdeklődésre számot tartó jogalanyok könyvvizsgálata, a gépjárművek zajártalma, a szakképesítések kölcsönös elismerése és a mezőgazdasági politika reformja.
Felkészülési anyag természetesen volt, úgy kb 10 centi vastag kupacot képezett (12-es betűmérettel), az három munkanyelvnél végülis csak 30 cm.

Szerintetek?!