Ezek lettek...

A helyzet némileg lefelé ível. Esik a vízszintes eső (az az itteni fajta), aznap amikor nem veszek sapkát a hó is, szürkeség van, és sok munka. Csárli folyik a csapból is, ülésektől a hollandóráig, a munkahelyem környéke meg már mintha valami háborús övezet lenne: lépten-nyomon gépfegyveres katonák sétálgatnak kettesével. Vidám. Én mondjuk az az eset vagyok, aki szerint még mindig inkább legyenek ott, mint ne, csak hát nem túl lélekemelő a tudat, hogy sajnos kellhetnek.

(forrás: deredactie.be)

A lett elnökség kedves színfolt: ma bejött a kabinba az elnökségi teamtől két modellkinézetű lány, hogy hoztak nekünk ismertetőt a lett elnökségi logóról, ami egyébként egy malomkő, és egyelőre nincs konszenzus, hogy millstone-nak, vagy grinding stone-nak illik hívni. Meg hoztak csokit is. A kollégáim úgy döntöttek, én kóstoljam meg, ők majd csak ha én megmaradtam. Képzeljétek el azt a reggelt, amikor nagy erőkkel próbáljátok elhárítani az előző esti pubozás utóhatásait, mert mindjárt a transzferárképzésről meg az adóalaperózióról kell magyaráznotok, eközben gyanútlanul ráharaptok az elnökség által osztogatott csokira, és szétömlik a szátokban egy nagy adag tömény alkohol... ezek a balti népek...... :)

Úgy egyébként amikor már megy az ülés, akkor relatíve nyugalom van. Lettül ugye senki nem ért. Néha még a lettek se. Úgyhogy egyszerű a képlet: lett kollégáink mondják angolra, amit sikerül nekik, mi meg abból kényelmes csigatempóban működünk tovább. És jókat derülünk azon, hogy mivel a lett nyelvben nincs névelő, angolul véletlenül se találják el, hova kell the, és hova nem.

We like text. = Tetszik a szöveg. Viszont: következtetésképpen = in the conclusion.

Ezt hívom úgy, hogy önbizalomépítő angolratolmácsolás, gondolom nem kell magyaráznom, miért.

Very Nice

Micsoda első hét volt ez! Persze, visszaérkezős-hektikus, logisztikailag terhelt (autószerviz), pénzügyileg is terhelt (autószerviz, meg a hét végén egy kis antwerpeni shopping), de ezeknél most sokkal izgalmasabb, ami munkában volt munka helyett.

Ülések még nuku, a héten azok, akik nem húztak rá az ünnepekre otthoni szabival vagy egzotikus nyaralással, azok képződtünk. A franciásokat Luxembourgba vitték, én mivel németes is volnék, Berlinbe mehettem volna egy hétre, de voltam olyan mazochista, hogy az angol kurzust választottam.

Az angolosokat bezzeg nem vitték sehova (szóljon már, aki tudja: ugyan miért??), Brüsszel legdepresszívebb épületében trenírozódtunk reggeltől estig. Ráadásul előre elárasztottak az angol szervezők mindenféle emailekkel, hogy mikre készüljünk. Engem pl beosztottak szónoknak az aktuális geopolitikai témában tartandó vitához (szerintetek?!?!...) meg küldtek egy 10 oldalas szövegkönyvet egy színdarabhoz, hogy majd azt adjam elő. Január negyedikére nyilván hússzor megbántam, hogy nem Berlinbe mentem.

Aztán mégiscsak klassz volt ez. Az angolok rengeteg melót fektettek a szervezésbe, mellé tündérek voltak, hétfő reggel mince pie-t hoztak britzászlómintás szalvétával, péntek délután sört meg bort... Na meg megismerkedtem észt, lengyel és bolgár kollégákkal is, akik mind olyan cipőben járnak, mint én, azaz anyanyelvükről angolra dolgoznak.

Ezek a napközis foglalkozások, amikkel a mailekben riogattak, délutánonként voltak, közösen a többi kelet-európai kollégával. De szerencsére ezeket senki se stresszelte túl, az angolok meg sziporkázó angol humorral szórakoztattak minket közben. A színdarabról kiderült, hogy tényleg nem kellett megtanulni, a geopolitikai vitáról meg, hogy nekem csak össze kell foglalnom, amit a többiek mondanak. Huh. A délutánok legemlékezetesebb momentuma mindenképp a lying game volt. A játék lényege, hogy egy csapat minden egyes tagja elmesél egy-egy hihetetlen történetet, köztük az egyik kitaláció, a többi igaz, a többi csapatnak pedig ki kell találnia, ki hazudott. Na, rám igazmondás jutott, úgyhogy előadtam azt a régi esetet, amikor a BKV-n blicceltem és egy ismeretlen srác kifizette helyettem a bírságot, meg elküldte az ellenőrt melegebb tájakra. Az ÖSSZES résztvevő arra szavazott, hogy négyünk közül én hazudtam. Egész idáig azt hittem, én hazudni nem tudok valami ügyesen, erre most kiderül, hogy igazat mondani még annyira se :D

Délelőttönként meg tolmácsolást gyakoroltunk nyelvek szerinti bontásban, én ugye magyarról angolra. Végig voltak angol értékelőink, naponta mások – ha azt a tizenvalahány A4-es oldalnyi jegyzetemet feldolgozom, iszonyú penge leszek – akik nagyon-nagyon kedvesek voltak és ezúttal nem csak kritizáltak, hanem dicsértek is.

Péntekre pedig, kérem szépen, január 9-ikére (!), teljesítettem  idei egyik újévi fogadalmamat. Képzelhetitek, csak pislogtam én is... Ez úgy derült ki, hogy aznapi értékelőm az angol kabin egyik nagyjából istennőként számon tartott és ennek megfelelően igencsak szigorú tagja volt, akinek általában a nevét is elég meglátnom valahol leírva, és máris önkéntelenül összekapom magam. Na, végigküszködöm a beszédeket, majd nagyon kicsire zsugorodva odaülök az istennő mellé az értékeléshez, aki egyszer csak derült égből a következőt bírja nekem kinyilatkoztatni: „You have a very nice accent in English.” Így. Kérdés nélkül. (Nyilván tőle ilyet sose kérdeznék...) Ezt tényleg megértem volna?! Azt hittem, álmodom.

Ezen persze önmagában is örömködnék, de most a lényeg mégiscsak az, hogy még épp időben szólt. Ugyanis már rákészültem, hogy teljesítem egyik idei elhatározásom, és egyszer és mindenkorra rendbeszedem a kiejtésemet: konkrétan napok választottak el attól, hogy kifizessek még pár száz eurót egy újabb akcentustrénernek. Kész. Márpedig ami Mrs. A. E. szerint very nice, ahhoz egyenesen bűn lenne hozzányúlni;) - még belekontárkodna valami jöttment sarlatán! :D Úgyhogy akkor inkább nyaralok még egyet idén abból a kis pénzből. Legfeljebb majd angol nyelvterületre megyek...