Vasárnap éjjel megjött a kisautóm a szerelőbrigáddal, melyet édesapám és kishúgom alkotott. Hétfőn először hagytam, hogy kiránduljanak egyet Leuvenbe a napi melóadagom alatt, meg aztán megebédeltettem őket az ismerős indiaiéknál. Hadd legyen valami jóban is részük. Mármint a családnak a szerelés előtt, de persze azért az ismerős indiaiék is örültek :) A pincér, aki mióta ismer, szerelmes belém, nem akarta elhinni, hogy tesók vagyunk Anettel, de örült, hogy végre vittem valakit, aki a vega kajáikat is értékeli. Eztán bő 4 kalandos órát töltöttünk az Ikeában, ahonnan már este 8-kor egyenesen az új otthonomhoz vonultunk egy tehertaxi segítségével, és felcipeltünk bő fél tonna bútort az emeletre. Legjobb a matrac volt, amit a lépcsőfordulóba beszorulva kellett kibontani a csomagolásból és meghajtani, különben onnan se le, se fel :D A kis szerelőbrigádom két napig dolgozott, majd az jó Ryanairnek szárnyán távozott, Meggyecskémnek meg elintéztem egy EU-s mélygarázst, amelyiket a legegyszerűbb volt, így is napokig a parkolóóra mellett indultak a reggelek. Csütörtökön aztán nagy kalandom volt: önállóan eltaláltam autóval a kiszemelt bevásárlóközpontba, megrendelni a hűtőt, meg megvenni a porszívót. Ezután utóbbit meg még néhány doboznyi cuccot kifuvaroztam újhaza, majd visszataláltam régihaza, mindezt GPS nélkül ám – mert még az sincs, mióta visszajöttem Londonból, kb tüzet oltok, és idáig még nem jutottam, meg a pénz is elfogy lassan ugyebár. Szóval büszke voltam magamra.
Dühöng tehát a költözés, minden zsebemből centiméter lóg, kívülről tudom az Ikea-katalógust cikkszámokkal, megnevezésekkel, sőt azt is, melyik tétel melyik színben melyik Ikeában fogyott ki és melyikben van, na és akkor még Európa megmentése is itt tornyosult. Kezdő létemre már megint beosztottak csúcstalálkozni :( Már megint majdnem belezakkantam, de a lényeg, hogy lett hétéves pénzügyi terv. Már a csütörtök este olyan traumatikus volt - repkedő milliárdok, hadarás, vérre menő vita - hogy 10 órakor a felgyűlt (az ülésen persze gondosan elfojtott) stressztől sírva mentem haza, és törtem-zúztam, ami az utamba akadt. És ez még kiskutya volt a péntekhez, amikor reggel 08:25-kor pizsamában megláttam, hogy 08:30-ra menni kell dolgozni, mert nem volt ám éjjel szünet, sipirc vissza leváltani az este óta ott sínylődő kollégákat. Amikor ezek után délután fél 5-kor – ahogy a sajtóból is láthatja mindenki – megszületett a megállapodás, és kitámolyogtam a hóesésbe, komolyan úgy éreztem, most kellene elmenni mondjuk kertésznek, amíg még nagyjából ép vagyok mentálisan, idegileg és fizikailag is.
Majdnem az lett a hab a tortán, hogy még autó nélkül maradjak pont a költözős hétvégére. Dörömbölök a Meggyecskét rejtő EU-s épület ajtaján, hogy kimentsem szegényt, ha már én is kiszabadultam, hát az bizony este 6-kor már zárva van. Már csak ez hiányzott az elmúlt két nap után, se ikea, se átrakodás, se szombat esti jelenés a tánciskola éves buliján, se semmi. Nem adtam fel, körbeástam az épületet, és csak találtam egyetlen bejáratot amit véletlen még nem zártak be, meg egyetlen hasonló kijáratot is. Csodák csodája, ezzel a kis sikerélménnyel átmenetileg helyre is billent a kedvem – furcsa, milyen traumák után milyen apróságok képesek boldoggá tenni az embert. Úgy mint ikea, átrakodás, és szombat esti jelenés a tánciskola éves buliján :)
A következő bejegyzést már a nyugalom szigetéről írom majd :) Nem, még nem a kertészetből. Teszek előbb még egy próbát, hátha az új otthon is elég lesz a kis lelkemnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése