...avagy mégis van mosoly. Magyarország egyik/legújabb angol hangjaként jelentem
Friss magyarról angolra kombinációmmal, hogy az úszós
hasonlatnál maradjunk, első alkalommal mindjárt az olimpiai medencében
lubickolhattam, nyilvános, interneten közvetített jogalkotási tanácskozáson. De
már szavam sem volt, egyrészt mostanában kénytelen voltam megedződni (…), másrészt legalább nem mindjárt csúcstalálkozó (…), harmadrészt
pedig így vissza tudtam keresni a linket a tűzkeresztségemről. Meghallgattam,
majd el is küldtem kis családomnak. Aztán még háromszor meghallgattam, hogy
biztosan elég jó-e, de még akkor is úgy éreztem, hogy igen, úgyhogy elküldtem a
tanulmányúton tengődő keresztmamámnak is. Végül is két álló éve, ahányszor megpendítettem, hogy nem volt ám olyan jó
ötlet ez (ahelyett, amit valójában gondoltam, konkrétan hogy hogyan lehetne
visszacsinálni), annyiszor mondta el kicsit titokzatos mosollyal, hogy de igen,
majd meglátom!
Nincs ezen mit meglátni, gondoltam anno, és majd nem lesz
semmiféle mosoly, amikor elkezdek bénázni Magyarország nevében, és ég az egész
kabinunk. Rettegni fogok, hogy körben az összes egyéb anyanyelvű
tolmácskolléga az én angolomból dolgozik tovább, ettől nem fogok tudni
koncentrálni, közben az angol kollégák jegyzetelik a hibáimat, a magyarok tehetetlenül
próbálnak segíteni, el fogom felejteni bekapcsolni az angol csatornát, utána kikapcsolni is, meg angolul is el fogok felejteni (pláne hogy ez már a vizsgán is sikerült), és az egész meglehetősen fájni fog.
Most meg, a túloldalról....… ezeket ugyan honnan szedtem?! :)
Élesben ugyanis – döbbenetes, két hét után még értetlenül állok a jelenség előtt – az az első, hogy az egész fenti hisztit elfelejtem.
Amint benyomom a B gombot, mintha valami buborék nőne körém, ahol csak pozitív stressz
van, és amit tudok, azt meg is tudom mutatni. Nagyon érdekes állapot, könnyűnek
nem mondanám, de mivel segíti a koncentrációt, és kiiktatja a zavaró
tényezőket, mégis inkább jó, mint rossz :) Amikor pedig kikapcsolom a mikrofont
egy jól sikerült hozzászólás után, akkor feldereng, miről is beszélt a
keresztmamám, és miért a titokzatos mosoly. Van olyan sikerélmény, amit
elmagyarázni se nagyon lehet, amíg nem tapasztalta valaki. Nemegyszer megtörténik, hogy előbb megteszem a
cirka 45 perces hazautat, mint hogy abba tudnám hagyni a vigyorgást…
Azért persze vannak extra izgalmak e körül a műfaj körül. Például
könnyen lehet, hogy van anyag, amiről fél óra tanulmányozás után sem tudjuk elképzelni,
ugyan hogyan fogjuk elmondani, mert bár anyanyelvünkön van, hmmm... (nagy kár, hogy titoktartási okokból nem idézhetek itt néhány "ékes" fogalmazványt, illusztratíve). De akkor
jön a buborék és a varázslat, és mégis elmondjuk. Aztán azt is megtanulja az
ember, hogy ha reggel elhangzik, hogy nem lesz magyar megszólalás, az még nem
jelenti azt, hogy pár órával később ne következne derült égből magyar prezentáció
230 keresztmegfelelési jelentésről. Sőt, ha ugyanazon a rendezvényen ez másnap
reggel megismétlődik (megint nem lesz semmi), akkor az egyik délutáni napirendi
pont magyarországi informatikai rendszerek problémáit boncolgatja majd. A
buborék ilyenkor automatikusan tűzfallá konvertálja magát. Meg hát a dolog
jellegéből adódóan (=lehetetlen igazán jól csinálni) azért be-becsúszik egy-egy
nyelvi hiba, amitől az üzenet még bőven átmegy, de azért érzem közben, ahogy Angol Kollégák pár
üvegfallal arrébb görcsbe rándulnak. Na, ilyenkor az ülés után cselesen manőverezek
kifelé, és ha mégis Angol Kollégával találom egy liftben magam, akkor láthatatlan szeretnék lenni, és igyekszem legalább ártatlan, nem én voltam ám az a
zöldség a magyar kabinból fejet vágni :D Tudom, tudom, a kritika épít(ene)... de az adrenalintól és a koncentrációtól kifáradva szégyenszemre engedni szoktam az életösztönömnek inkább.
A Magyar Kollégák meg most is szuperek. Sorra ajánlkoznak, hogy majd ők csinálják ezeket helyettem, én csak barátkozzak még a gondolattal, bár ezt nagy köszönettel nem szoktam elfogadni. Mert magyarról angolra tolmácsolni a hallgatóságnak és Európa minden tájáról itt dolgozó tolmácskollégánknak: egészen pontosan akkora öröm, amennyire előre fél tőle az ember, és amennyi kemény munkát belefektet. Szóval óriási.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése