Amikor Belgiumban is van nyár

Júliusban a munka világa már viszonylag eseménytelen volt, a litván elnökség szárnybontogatásai idején engem valami egész más foglalkoztatott igazából: első alkalommal végre-végre ellátogatott hozzám az én drága anyukám :) Busszal támadott, gondoltam, lencsevégre kapom, ahogy leszáll – ez mégiscsak nagy esemény, biztos van még idő elővenni a fényképezőgépet. Áh. Esélyem sem volt, annyit láttam, hogy nyílik az ajtó, kizuhan a buszvezető, akit még földetérés előtt megelőz az anyukám, majd mire én egyáltalán odaérek, már a csomagtartónál reklamál, hogy hol a bőröndje. :D Mit neki tizenvalahány órás út.

Annyira szuper két hetünk volt! Leuven, sajt- és csokifondü, Brugge, gofri, Gent, sültkrumpli, hétvégén szállás egy barifarmon – ahol érkezéskor 14 napos kisbárányt adtak a kezünkbe!!! -  és a tenger, óh, a tenger… Csodás, igazi nyári időnk lett! Csaknem három éve készültem megfürdeni a belga tengerben, ebből csaknem három évig volt rossz idő (illetve tavaly 1 hétig nem, amikor meg a táncfelvételi előtt nem kockáztattam). Most viszont, hogy megjött az anyukám, aki nem szereti a meleget, és alig várta, hogy lássa azt a szép (ööö...), szürke, hűvös, esős júliust, amiről annyit hallott némileg negatívabb jelzők kíséretében, beállított a masszív, éppen kéthetes kánikula. Illetve 29 fok. Ezt az itteni rádió trópusi hőségként aposztrofálta, belga ismerőseim közül akinek nem álltak le teljesen az életfunkciói, azok arról érdeklődtek facebook-on, hogy kihez mehetnének át medencézni, mert ez bírhatatlan. Én alig győztem örömködni persze... A kételkedőknek meg üzenem, hogy jó ám a belga tenger is, ha van, aki hozza a nyarat otthonról! :)

Aztán ez a két hét több felfedezéssel is járt. Egyrészt rengeteget megtudtam a lakásomról: hol vannak még rejtett tárolók, melyik ablak hogyan is állítható, miként működnek úgy igazán a háztartási gépek, milyen amikor tényleg tisztaság van stb. De a legnagyobb meglepetés: anyunak tetszett Brüsszel. Ez valószínűleg azoknak nagy durranás persze, akik közelebbről ismerik mindkettőt, mármint az én drága anyukámat, meg ezt a siralmas várost. Előre még jót mulattam, ahogy próbáltam elképzelni, mit fog szólni hozzá, és magamban osztályozni az egyes részeket: 1. tetszeni fog neki, 2. elmegy, 3. zárt autóból megnézzük, 4. a közelébe se. (Mielőtt valaki mást gondolna, utóbbiba tartozott a város bő fele.) De aztán mire a 3. kategóriáig eljutottunk, az történt, hogy a naaaagynagy EU-s épületeknél, amiket addig a Híradóban nézegetett rám gondolva, az én anyukám olyan boldog és büszke lett :) hogy nincs az a Kelet-Kabul kinézetű kerület, ami igazán kihozhatta volna a sodrából.  És ettől én is kicsit boldog és büszke lettem.