Már előző este elkezdődött...

...amikor rám vigyorgott a rendszerben, hogy első ülésemen magyar elnök lesz. Right. Kihagyjuk a bemelegítést, az első megszólalás (meg még sok további is) mehet angolra. Azonnal be is robbant az az ismerős érzés, ami nélkül olyan jól megvoltam egy hónapig, ráadásul csak mert a Balatonnál nem szenvedtem adrenalinrohamoktól és álmatlanságtól, valahogy naivan azt hittem, már biztos az ősszel se fogok. Áh, hol van még az az ősz, majd addigra már olyan régóta lesz aktív angolom, hogy nem lesz se az a sokk, se az a sikerélmény. Hiába lesz rajtam olyankor a fél terem és az összes kolléga füle(se), már biztos nem lesz valami nagy különbség idegen nyelvre dolgozni.

Sajnos vagy nem sajnos, nem volt igazam. Bár azért az első nap viccesebbre sikerült a vártnál. Már ott gyanús volt, hogy olyan épületben volt olyan ülés, amilyenben amilyen sosem szokott lenni. Tévelyegtem tehát egy sort a még félüres, ébredező EU-negyedben az útfeltúrások közt, pont mint három éve az első napomon. Citromdíjas kedvenc témám volt napirenden amúgy, a növény- és állategészségügy, ami jobb esetben unalmas, rosszabb esetben gusztustalan, viszont mindkét esetben nehéz is. A kabinba érve megállapítottam, hogy na, ilyen berendezést még soha nem láttam, ha amúgy nem felejtenék el majd csatornákat váltogatni a sok magyar-angol irányváltás közt, akkor ismeretlen gépen garantáltan sikerülni fog. Egyébként meg nincs víz, ülésdokumentum, papír és íróeszköz. Megjönnek a kollégák, hát az egyik a szemüvegét hagyta otthon, a másik a fülhallgatóját, ja, én meg a telefonomat. A para ezen a ponton csapott át röhögésbe.

Vizet egy random zsúrkocsiról loptam, papírt és ceruzát a görög kabinból. A szemüveg nélküli kolléga átment a szomszédos irodákba és letépett egyet egy ismerőséről, a fülhallgató nélküli előhúzta a telefonja headsetjét. Nekiláttunk.

Szó ami szó, elég komoly fizikai, lelki és szellemi kínokkal jár egy hónap nyaralás után hirtelen arról szinkrontolmácsolni olasz akcentusú, hadaró előadót, hogyan is kezeljék a delegált jogi aktusok a tájidegen invazív fajokat és a zárlati károsítókat. Az külön fájt, hogy véletlenül se akart beugrani, hogy a spruce az a lucfenyő. De aztán ezen is túllesz az ember. Végül is nem nyitott be Barrosso, hogy saját kezűleg vágjon ki (bocsánat :D) amiért fűzfát mondtam, pedig tudtam, hogy az meg a willow, de másik fafajta nem jutott eszembe, és lejárt a gondolkodási idő. Szóval túllesz, és lassan rájön, miért is jó visszajönni, sőt egészen elfogult lesz, és dél felé már meg van győződve róla, hogy ezen a munkahelyen várják az embert a világon a legszuperebb kollégák és a legnagyobb sikerélmények. Többek közt az, hogy egyszer se felejtettem el csatornát váltani...

Mire délután megjött a spanyol kabin – ők vajon első nap miért voltak felmentve koránkelés alól?! – benne azzal a sráccal, aki magyarról spanyolra (mint anyanyelvére) dolgozik, én már mosolyogtam. Túl az átálláson kéjes élvezettel hoztam rá a frászt szegényre, a nyárból megérkezőre: Ugye tudod, hogy magyar az elnök?