Nagy bizonyossággal jelentem: itt a tavasz, megvolt ugyanis az
év első olyan napja, amikor kint melegem volt, bent pedig fáztam. Mert ugye a Zintézményeknél jobb esetben egyszerűen csak nem fűtenek már, rosszabb esetben a 20 fokos márciusi
hőséget gondosan 17-re klímázzák. A következő kb 5 hónapban itt az eddigihez
nagyon hasonlóan kell öltözni, csak fordítva, bentre a több réteggel.
A tavasz hevében volt itt sok minden, gyilkos mennyiségű
munka, amitől előbb kicsit kiborultam, aztán majdnem két hétig betegeskedtem.
Ráadásul a nagy eszemmel megint csak három napra maradtam otthon (asszem ebből
tanultam egy időre). Meg aztán megvolt az Obama-látogatás. Több, mint tízmillió
euróba került Belgiumnak a biztosítás, ennyiből bőven telt pl. a fél város
lezárására. Munka amúgy nekünk aznap nem akadt, de be voltunk rendelve
retúrgyakorlatra, anyanyelvi értékelőkkel együtt, akik minden beszéd után
mindenkinek felsorolták az összes hibáját. Pont egy éve dolgozom magyarról
angolra, azaz egy éve kaptam utoljára ilyen fejmosásokat, így lemérhető volt,
hogy mennyit fejlődtem azóta. Sokat:) de legközelebb még rövidebb listát
szeretnék majd.
Obamát melegváltásban követte Gyöngyvér barátnőm, hurrá.
Voltunk Fruzsiéknál kopaszmacskát simizni, tengerparton reggelizni, Gentben
lazulni, majd jött a hétvége fénypontja, az évente megrendezésre kerülő brüsszeli
magyar karaoke és retro disco. Ezen még egyszer sem jártam, de mivel Gyöngyvér
profin énekel, Alex meg lelkes minden iránt, ami magyar, a dolog adta magát.
Szürreális egy este volt. Azóta is valószínűtlennek érzem,
hogy Brüsszel kellős közepén egy kiszuperált sétahajón (think Mahart, hetvenes
évek, azóta nem is szellőztették) ilyen tömegben gyűljön össze kapucnistréningfelsős,
agyonmosottpólós, kevéssé jó illatú, ám annál hangosabb(an káromkodó) hazánkfia.
A kacsintgató izomagyak támadását még feltűnően az ember párjához bújva is komoly
feladat volt hárítani. Az első egy-két órában döbbenten álltunk a tánctér
szélén így hárman. Csendben megállapítottam, hogy már értem, miért nem jár ide
egyetlen kollégám se, aztán felváltva szakadoztunk a nevetéstől Gyöngyvérrel
azon, hogy képzeljük el, XY ismerősünk milyen arcot vágna itt, meg Alexszel
azon, hogy legalább falusi diszkóba nem kell már vinnem Magyarországon, ez a programpont helyben
pipálva. Aztán a Székely Himnusz karaokeváltozata után, ami már-már menekülésre késztető élmény volt, aránylag kedvező fordulatot vettek a dolgok. Egyrészt befutottak
Fruzsiék, és megnyugtattak, hogy ez a hajó a tavalyihoz képest valami luxus
(hmmm...), Alex a túlélés érdekében elkezdett ügyesen rájárni a bejáratnál a welcome
pálinkára, Gyöngyvér pedig, ahogy az várható volt, ámulatba ejtette az
elegánsan bálozó közönséget a Black Velvet eléneklésével.
Mi is lehetett volna e hétvége illőbb lezárása, mint egy jó
vasárnapi csirkepörkölt. Egyedi változatot élvezhettünk belőle, a következők
szerint. Azzal kezdtem Gyöngyvérnek, én repesek az örömtől, ha főzni szeretne,
amíg táncedzésen sínylődöm kialvatlanul, de soroljon fel előre mindent, ami
kell bele, és menjünk boltba, mert bármi is az, nálam nincs
itthon. Így se volt egyszerű. A tejfölt még ő felejtette ki, de vissza is ment
érte. A paradicsomról már túl későn derült ki, hogy közben megettük, illetve
hogy nem, a ketchup nem jó helyette... De a kegyelemdöfés szegénynek a
petrezselyem volt: hogylehethogynincsitthon vs miértnemmondtadhogykellbele. A
koriandert sajna hiába ajánlgattam, pedig a paradicsom nélküli csirkepörköltbe
szerintem befért volna, hol marad így a menő, fúziós konyhaművészet?! De
azért nagyon finomat alkottak itt koprodukcióban, amíg kortárstáncból ügyesedtem:
Gyöngyvér főzött, Alex keresgélte neki ami épp kellett. Én beértem
a reptérre sofőrködéssel. Sőt, most már egy kiadós alvással is beérném.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése