Farsang

Brüsszelben nem sok izgalmas történik mostanában; azon kívül, hogy mi lesz Görögországgal, a fő beszédtéma, hogy egeret találtak a bizottsági menzán. Ha engem kérdeznek, aszondom, trójai egér lesz az! Viszont rég volt már táncos bejegyzés, nézzük, hogy is állunk most az X-plosion csapattal.

Idén minden korábbi órámat lecseréltem. A nyugdíjasklubra emlékeztető (mellesleg legalább térdbarát...) Latin Funk helyett House-ra járok. Ez nem olyan, mint ami erről a zenei stílusról eszünkbe jutna, inkább streetdance, a hiphopra emlékeztet, csak gyorsabb. A karunkkal kábé semmit nem csinálunk, viszont nonstop lábmunka. Ugrálunk ezerrel. Nem térdbarát, meg úgy négyen járunk órára, na ez így eseménytelen évben elmegy, jövőre viszont gálaév, akkor ezt dobom. Aztán kliptáncból átmentem a keddi, szintén nyugdíjasklub kezdőből a vasárnapi középhaladóba, főleg azért, mert akartam már nagykedvenc Ilsémhez klipre járni. Csakhogy a keddi kezdők közül többen így gondolkodtak, így a színvonal maradt, Ilsének meg hirtelen babája született, úgyhogy pár hónapra még a vezetőtanár is maradt (akit amúgy nagyon bírok, csak tudnám megfejteni a logikát a koreográfiái mögött). A legjobb cserét pedig azzal csináltam, hogy Ilkéhez kortárstánc helyett balettre járok. Arról csak áradozni tudok: nehéz, de sikerélmény, élvezetes, szuper edzés, és meseszép a tükörben az összkép. Szigorúan egy évre gondoltam belekóstolni, mert hétfőn 6.20-ra sokszor bravúros odaérnem, na meg kellően nehéz ahhoz, hogy gálaévben kétszer is meggondoljam, de időközben beleszerettem... És persze van a krémek krémje (időnként rémje), a fellépőcsoport, na azzal a nagy újdonság, hogy versenyre megyünk márciusban, hajjajj, na majd mesélek, ha ott tartunk. Ez az ábra, amúgy meg részben az óracseréim miatt, részben meg mert mások abbahagyták, sokakat nem látok mostanában, akiket kedveltem, így annak ellenére, hogy jobban tudok kommunikálni már, annyira nem nagy az eufória, mint két éve, de azért persze jól érzem magam.

Mint már arról írtam néha, itt a sportkörök úgy működnek, vagy legalábbis úgy tesznek, mintha nonprofit szervezetek lennének, szóval időről időre lehet mindenféle társadalmi munkát végezni, nálunk főleg a fellépőcsoportosokat zaklatják ilyesmivel. Azt már tudtam pár hete, hogy a farsangi rendezvényünkön pultoslány leszek, de aztán a Karib-tengerről már arra jöttem haza, hogy tulajdonképpen fel is kéne lépnem. Ez vidám, 1 hét van addig?! :)

A buli előtt nem tudtam, mi a nagyobb para: hogy a pultban állva a dübörgő zene és a százhúsz visító gyerek ellenére megértsem, mit kíván enni-inni az erősen helyi tájszólású jónép; hogy eközben valahogy kiderítsem, mikor hagyjak ott csapot-papot (szó szerint!) mert jelenésem van a színpadon; vagy hogy jól sikerüljön a produkció.

Ehhez képest a helyszínen egész más gondjaim voltak, úgymint kétszer elértem, hogy a kávéfőzőből mindenütt dőljön a víz, ahol nem kellett volna; illetve gumicukornyárs-gyártáskor rögtön az elsővel tenyéren szúrtam magam (még hogy ezt gyerekek kezébe szánjuk?!?). A többi ment, még a tánc is :) Na jó, egy helyi hölgy egyszer ki bírta ejteni a tea szót valahogy úgy, hogy amíg a három vizét és a két kávéját töltögettem, végig töprengtem, vajon mi lehetett az a valami amit még mormogott ezeken kívül, de mire a többivel elkészültem, szerencsére rájöttem.

A buli amúgy is nagyon laza volt, senki se stresszelt, mindenki beöltözött, a felnőttek is, ja és a kényszermunka előnye, hogy jelmezen nekem nem kellett agyalni, mert a segítőknek X-plosionös pólót kellett felvenni, amihez fekete paróka volt kirendelve (hogy ezeknél mik vannak raktáron......), na és a pultban pont azokkal a lányokkal voltam, akiket rég láttam és nagyon kedvelek :) Fotózni nyilván már nem volt időm, de ím pár másoktól összeszedett kép: